Kezdeném a szomorú ténnyel: 17 év együttzenélés és 7 nagylemez kiadása után a zenekar arra az elhatározásra jutott, hogy idén megjelentetett lemezük lesz a csapat utolsó munkája. Erre utal a korong címe is, ami nemes egyszerűséggel a The Funeral (A Temetés) címet kapta. A 17 év alatt a srácok elég hosszú utat jártak be a kezdetektől napjainkig. Az 1991-ben a Thrash Records által piacra dobott Shadows of the Past még a death metal fanatikusok szívét dobogtatta meg míg az újabb lemezeik már a gótikus rock szerelmeseinek készültek. Ami végig jellemző volt munkáságukra az talán a minőség és lemezeiknek fájdalommal teli hangulata. És ennek a munkáságnak a végső állomása az idei nagylemezük.
Az új album sem hozz semmi újat , amit nem hallottunk volna már a csapattól. A „The Cold White Light” és „Crimson” lemezek kitaposott nyomvonalán halad tovább, a szövegek is megmaradtak az öngyilkosság, halál témák boncolgatásánál. A lemez hangulata most is a már jól megszokott melankolikus érzelemdús légkört teremti meg. Nagyon jól ötvözik a srácok a gótikus elemeket a rock & roll és tiszta fémzene jegyeivel. Ville Laihiala rekedtes hangja kifejezetten jól alkalmazkodik ehhez szomorú, borongós zenéhez. A „May Today Become The Day” indítja a korongot, igazi középtempós nyitó nóta koncerten biztos nagy zúzás van rá. Az Ever Frost azok közé a felvételek közé tartozik, amit ha hallgat az ember egyből tudja melyik zenekart hallgatja. Szerintem ilyen dalt vagy kismilliót tudna írni a zenekar. Ezután két borongós hangulatú szerzemény következik. Majd elérünk a „Where Waters Fall Frozen” című dalhoz, ez a szerzemény egy 59 másodperces instrumentális engedd el a hajam tétel, idézve a csapat gyökereit. A Despair Ridden Heart szájharmonikás bevezetéssel kezdődik és egy jó középtempós dalocska kerekedik ki belőle, nagyon jó kis dal. A Vengeance Is Mine is marad a jól megszokott középtempós reszelésnél, a nóta közepén feltűnik egy gyermek kórus is fokozva a depresszív hangulatot. Nem foglalkoznék tovább külön-külön a dalokkal mert csak ismételni tudnám magam. Mindenegyes szerzemény magán hordozza a zenekar jegyeit. Rengeteg akusztikus gitárt, nagyszerű dallamokat, kitűnő szólókat hallhatunk a lemezen.
Összegzésképpen: ismét kaptunk a csapattól egy nagyszerű korongot. Telis-tele sok-sok érzelemmel és keserűséggel. Kitűnő érzékkel megírt dalok, dallamok sorjáznak végig a lemezen, nagyon jó zenészek prezentálásában. Úgy gondolom a zenekart lemezeik és eddigi munkásságuk nem engedi elfelejteni a rajongóknak. Hallgassa meg az albumot mindenki aki teheti és döntsön saját belátása szerint. Én odateszem a polcra a többi Sentenced lemez mellé és időről időre megfogom hallgatni. Sok szerencsét a srácoknak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
