My Dying Bride
A Line of Deathless Kings

(2006)

Amarant

2006. szeptember 17.

0

Pontszám

10

Először is szeretném azzal kezdeni, h a 2001-es Dreadful Hours óta, ami amúgy a #1 nálam, a My Dying Brige zenéje nem tudott számomra olyat nyújtani (visszamenőleg még a régiek sem nagyon), amivel elégedett lettem volna. Hiába vitték a fájdalmat zenéjükben a végletekig a legutóbbi albumon, a túlzott károgós-hörgős részek és a hangzás sem fogott meg. De idén újra visszatértek a veterán doomsterek 9 számot tartalmazó A Line Of Deathless Kings címet viselő korongúkkal.

Már az első szám után is érezni lehet valamit abból, hogy visszább vettek és a régi albumok felé kanyarodtak, hangzásban kicsit tompább, az ének tisztán hallható a hangszerek felett. Nincs az a szenvedés, ami például a Song Of Darknessen hallható volt, de így is elég melankólikus, átlagban olyan la Figlie Della Tempesta-s módra. Károgós részek szinte alig vannak, kevesebb mint a Dreadful-on, pedig azon se volt sok, de ennek köszönhetően inkább tiszta doom metal. Szövegvilág sem változott semmit, szenvedő szerelmes énekel továbbra is, vagy élőnek vagy halottnak. Nagyon nem másznék bele a számokba, más kritikákat látva az albumról feltűnt, hogy a legtöbben úgy gondolják, hogy ezzel a lemezzel a MDB csak magát nyúlja. Lehet igazuk van, de szerintem még ha oly sok a hasonlóság is a régiekkel, engem 6 év után most fogott meg újra. És szerintem ez a lényeg, mert ha nem hallottam volna ilyen számokat, mint a nyitó To Remain Tombless, And I Walk With Them (akár az egyetlen „heaven opened above me” soráért és az előtte lévő gitárért), One Of Beauty’s Daughters (lüktető dobjáért). És akkor még a kedvencem Thy Raven Wings-et még nem is említettem, ami fel is sorakozott a Kiss To Remember és Dreadful Hours számok mögé a listámon.

Valószínű meg fogja osztani a MDB rajongó táborát ez az album, lehet szidni őket, lehet dicsérni, engem mindenesettre most üdvözölhetnek újra a rajongóik közt. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aztán ki-ki döntse el hová sorolja be.