Watch My Dying
Fényérzékeny

(2006)

Skinners_Cage

2007. február 23.

0

Pontszám

9

Úgy látszik eljött a külföldön masterelt anyagok időszaka. Ez egy kicsit furcsán hangzik elsőre, de tényleg így van. Egyre több zenekar unja meg a többnyire pocsék hangzású magyar anyagokat és bíz meg külföldi hangmérnököt a keverés feladatával. Egyelőre sajnos tényleg nem született olyan lemez magyarhonban, ami megközelítette volna az olyan hangzású anyagokat, mint például a Watch My Dying-ét. Valahogy van benne valami, amit itthon nem tudnak belevinni. Vastag a gitár, dörmög a basszus, hasít a dob, mégis minden olyan tisztán szól. Na, lényeg, hogy az új WMD album fantasztikusan megdörren, remek munkát végzett Jocke Skog a Clawfinger szintise. (Még, ha azért néha hallatszódik is, hogy a munkánál nem bírt kilépni a Clawfinger szintis szerepből, magyarul Clawfinger-es a hangzás)

Az az első hallgatásnál észrevehető, hogy emészthetőbb felfoghatóbb anyag született. A korábbi WMD szerzemények olyan szinten elszáguldottak mellettem, hogy a színüket sem láttam, de a Fényérzékeny nem ilyen. Sok az elsőre ható részlet.

A lemezen található számok egy laza koncepciót alkotnak. A Fényérzékeny egy olyan fickóról szól aki, belecsöppent egy bürokratikus, túladminisztrált, lelketlen civilizációba és abból nem tud szabadulni, szenved tőle, de a végén ráébred a megoldásra. A megoldást a 9 kapu című szám rejti.

Az album egységet alkot, mégis kiemelkedik számomra két dal. Az egyik a Sztereotip(Állami Sláger), a másik, pedig a Háttal álmodó. A Szterotip-re nem is fecsérelnék sok szót, egyszerűen úgy jó, ahogy van, viszont a Háttal álmodóról ódákat tudnék zengeni.

Ezt a dalt nem Gaobr énekli, hanem a felesége Bugárdi Melinda. Kilóg a WMD szerzemények közül, mégis oda tartozik, furcsa színfoltja a lemeznek, mégis jó, hogy itt, van valahogy hiányozna, ha nem lenne. Amikor először hallottam nem jutottam szóhoz. Aztán mindig arra késztett, hogy hallgassam meg újra és újra. Olyan érzések, olyan gondolatok szabadulnak fel általa, amilyeneket akkor érez az ember, amikor valami különleges dolog történik vele, amikor valami nem mindennapit él át. Nekem a Háttal álmodó egy különlegesen frenetikus és spirituális élmény volt. Köszönöm!

Külön újdonság még Gaobr helyenkénti dallamos éneke. Ez is befogadhatóbbá teszi az albumot. A zenei felkészültség ebben a zenében alapfeltétel, úgyhogy nem is szólnék külön a zenészekről, mindenki mestere a saját hangszerének.

Szomorúan hallom, hogy a banda nem nagyon akar külföldön próbálkozni, pedig érdemes lenne. Kis hazánkban sajnos a rockzene kedvelő embereknek sajnos csak töredéke tudja, illetve akarja értékelni a WMD zenéjét. Külföldön sokkal nagyobb a piac, sokkal több az olyan, aki átérzi ennek a zenének a hangulatát, mélységét, magáévá teszi az értékeit. Nagyon egyéni ez a produkció! S tőlünk nyugatra a Fényérzékenynél milliószor gyengébb lemezekből, százezrekkel többet eladnak.