A német Neaera azon számtalan zenekar egyike, amelyek lemezről lemezre egyre durvább anyaggal rukkoltak elő. Amíg az első lemezüket, (The Rising Tide Of Oblivion – 2005) az oly „divatos” metalcore jelzővel illethettük, addig ez a legutolsó már jóformán színtiszta melodic death stílusban fogant. Nos ez az egyik ága az extrém metal zenéknek, amely mára körbefonta önnön kereteit, és gyakorlatilag önismétlésbe merült. Ennek ellenére mindig a felszínre kerülnek olyan kiváló együttesek, amelyeket mégis öröm hallgatni, mert magas színvonalon, tehetséggel megáldva alkotnak e túljátszott műfajban.
A Neaera 2003-ban alakult meg a németországi Münsterben néhai Maltzan és Spout tagokból. Egy nyolcszámos demo után kerültek a Metal Blade Recordshoz, ahol idén már a harmadik albumukkal jelentkeztek. Tipikus képviselői annak a német tradíciónak, miszerint „ha újat nem is hozunk létre, az ismert stílusjegyekből építkezve legalább messzemenőkig profi munkát adjunk ki a kezeink közül.” Erre mondhatjuk azt is;…bezzeg, ha tíz évvel korábban készül…
Szikár, szigorú gitárokkal, dupla lábgéppel érkezik Spearheading the Spawn. Hamar feltűnik a csapat egyik védjegyeként szolgáló váltott ének. Ez esetben egy magasabb fekvésű, blackes hang küzd egy mélytónusú, kiváló death torokkal. A megszólalás szokás szerint hibátlan. Hatalmas a dinamikája, minden hangszer a helyén van. (Már csak a hifi tesztelése miatt is érdemes belefülelni. Bárcsak itthon is készülhetne végre egy ilyen minőségű felvétel!)
Thrashes belépővel nyit a második tétel, gyors a tempó, rövid belassulások tarkítják, pihenésképpen. A címadó dal az egyik kedvencem, dallamos gitárral és markáns basszussal vonul, persze a dobos csóka sem alszik. A közepe-végén kis hangulati pauza, majd a göteborgi riff levezeti a dalt. Szép! A következő, Synergy akár korai In Flames is lehetne, mondjuk a Colony korszakból. (Apropó! ez volt számomra az utolsó igazán kitűnő IF album, de valószínűleg nem vagyok egyedül). Az ötös dal mintegy a korábbiak esszenciájaként funkcionálhat, minden benne van, amitől jó ez a zenekar. A lendület később sem vész el. Egymás után sorjáznak a brutális, elemi erővel száguldó nóták. Nincs sem pihenő, sem kímélet. Nincs esélyed! Vagy őrült pogóba kezdesz a hifi előtt, vagy megadóan kegyelemért könyörögsz és kikapcsolod a zajgépet, feltétel nélküli megadásod jeléül. Ha az utóbbit választod, ez a rövidke cikk nem neked szólt!
Nincsenek nagy megfejtések, ez ösztönzene halál precízen, németes technológiával.
FEDEZÉKBE….!!!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.