A Shadows Fall, Killswitch Engage, God Forbid, stb. megérdemelt tengerentúli és európai sikere után a kiadók egyre-másra jutatták szerződéshez a különféle – jobb szó híján – metalcore zenekarokat, amelyek aztán ellepték az európai színteret is. Általánosságban elmondhatjuk, hogy igen változó minőségben, de számolatlanul jelentek meg albumok, amelyeken a Iron Maiden-i, késő In Flames-i hagyaték keveredett némi hardcore-ral, thrash-sel, dúdolható, dallamos refrénekkel. A folyamatnak sajnos ma sincs vége…
(Európa is gyorsan megtalálta az ügyeletes metalcore kedvenceit, akik, ha lehet, még kevesebb egyéniséget, és ötletet tudtak felmutatni, mint amerikai társaik)
E nem túl bíztató előjelek után lássuk mire képes a Ruhr-vidéki illetőségű Machinemade God.
2003-ban alakultak, egy demo után tavaly jelent meg első albumuk The Infinity Complex címmel a Metal Blade Recordsnál. És lám, bő másfél év múltán itt az alkotás, az igen ronda borítóval megáldott Masked. (Még szerencse, hogy a promo cd a kiadó egyen-tokjában érkezett, különben már rég elajándékoztam volna.)
Aztán most nagyon bánnám! Az ötös ugyanis egy igazán érett, profi, változatos hallgatnivalót tett le az asztalra, amely állja a versenyt a legjobb amerikai bandákkal is. A hangzás szokásosan remek, már-már túlpolírozottnak, sterilnek is tűnhet. Minden tökélyre van editálva, arányos. Az a kis koszosság és düh picit hiányzik, de lehet, hogy csak nekem. A dalok is sokkal összeszedettebbek lettek most, nem alkotnak összefüggő masszát. A jól megírt refrének Mont-Blanc módjára emelkednek ki a brutális és dallamos riffek ködfüggönyéből. Kitűnő példa az első dal, a Forgiven, ahol markáns gitárszóló vágja ketté a dalt. Viharos dobtémával nyit a For Those Who Care is, ahol nyoma sincs dallamoknak. A dal gerincét egy hagyományosabb hc-s csordavokál jelenti., jól megszaggatott epilógussal. Ütös a Voices is, a ragadós főtémájával. Flow Velten dalnok hangja sokat javult az elmúlt időszakban. Na persze a stúdió….! Az album közepén néhány átlagos téma is elfért, de nem kell átpörgetni, hallgathatóak. Ilyen a Vengeance és az utána következő hangulatdal is. A hetes dal (Place Taken) újra szigorúan indul, amiből egy emo-s, dallamos refrén húz a felszínre. Szép!
Tetszik az Endlessly megfontolt és okos menetelése, bár a főtémája kissé erőltetettnek tűnik.
Bevált recept szerint készült a Nemesis, a gépies dobokkal, majd a Melancholy érkezik Killswitch Engage-t idéző hangulattal.
A Metal Blade-nél általában jó érzékkel szedegetik fel az ismeretlen tehetségeket, és kellő apanázzsal indítják útjukra őket. Nézzük, mire lesz elég ez a hátszél a Machinemade God esetében. Ez mindenestre bíztató anyag.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.