Hol is kezdejem?
Mert ez a Seventh Calling nevű formáció nem könnyítette meg a dolgomat az fix.
Először is az amerikai brigád fogalmam sincs, hogy mikor alakult, de!
Felvettek anno egy lemezt 2006-ban amit ki is adtak saját kiadásban, majd amint találtak egy kiadót kiadták újból. Miért? Csak!
Azért, hogy a már felvett albumhoz hozzácsapjanak még pár számot(régebbről), amiket persze valamiféle koncepció is összefűz.
Tehát most adott egy olyan album, ami eleddig szépen csordogált a tucat amcsi power metal zenekarok sűrű, ámde átlátszó folyamában, de aztán valkinek beütött az isteni szikra effekt, hogy úgy lehetne egy kis egyéniséget csempészni a lemezbe, ha a játékidő háromnegyedénél a lemez átcsapna konceptlemezbe!!!
Misztikus, nem igaz?
Az addig minden koncepciót nélkülöző lemez hirtelen átcsap mégiskonceptbe.
Remélem akinek leesett, hogy micsoda váratlan és zseniális húzás is ez, az épp ülőhelyzetben van, és nem veri le a lábáról a meglepetés.
Megváltoztatták a borítót, ami eredetileg sem volt egy korszakalkotó kép, de mostmár! Pfff…
Tudom, hogy elsősorban a zenével kéne foglalkozni egy kritikában, de amit ez a zenekar összealibizett annak érdekében, hogy jobban fogyjon a lemez, akkor már csak megérdemelnek annyit, hogy szóba hozom a fáradozásaikat!
És végre elérkeztünk a zenéhez. És most mondhatom el, hogyha a Seventh Calling legénysége fele olyan elánnal vetette volna bele magát a nótaírásba, mint abba, hogy milyen bőrgatyában csináltassanak promóciós képeket, bizonyára egy sokkal de sokkal jobb albumot is összehoztak volna.
A lemezen a legjobb pillanatok azok, mikor a drasztikus-akusztikus és a nagyon penge progresszív gitárnyak-simiziések után végre jön egy kis őrlés. Tényleg. Néha egész jól elkapják a fonalat a tagok, és annak tényleg van valami power metal íze is.
De akkor közbelép az énekes, aki ahelyett, hogy teli torokból üvöltene, egész egyszerűen csak beleszuszog a mikibe…tudom, szaknyelven ezt úgy mondják, hogy érzelemdúsan énekel, de szerintem megöli vele a zenét.
Az a gyanúm, hogy direkt csinálja. Nyüsszög ahol üvölteni kéne, és üvölt ahol inkább kussolna…
És még egy utolsó megjegyzés – az album címe az, hogy Monuments. Ami persze csak egy vicc, én még mindig mosolygok rajta.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.