Folytatnám a múltidézést egy olyan koronggal, melyről oktalanul feledkezett meg az utókor. Akik egy kicsit is ismernek, tudják mennyire meghatározó jelenség életemben az ipari monstrumok szerelmetessége, legyen az keverve zajjal, kosszal, gitárral, betegséggel, vagy csak minimál csattogó elektronikával. Nos, a Brainchild esetében mindegyikből kapunk egy rendesen megtömött robbanótöltetet. Bevallom őszintén, mielőtt neki álltam megírni ezt a derengő régi idők távlatát, nem sokat tudtam a formációról, csak azt, hogy tele van fogós témákkal, és gyakran rakom fel festés közben. Több meglepetés is ért, pontosabban kettő, az egyik furcsaság, a másik, pedig a hozzá kapcsolódó (vagy benne fogant) szerencsés kuriózum, na de akkor mesélek.
Bethpage-ben ’89 elején született egy Immortal nevű thrash csapat (tehát nem a norvég! – Mellesleg ők 90-ben alakultak, kb., amikor az amerikai alternatívájuk megszűnt), mely egy demó erejéig volt életben, aztán feloszlott és a dobos és énekes posztot betöltő Scott Albert (szintén ismert Klay Scott-ként) egy teljesen más irányba indult el, úgy, hogy közben nem bírta levetkőzni a kezdeti fertőzéseket. Ez volt a Brainchild, amiben segítségére volt egy bizonyos Psychoboy (a borítóban Scott neve is Tox-ként szerepel, de nagyon esélyes, hogy ez a Psychoboy nem más, mint Daren Diolosa, akit a Klank-ből és a Celldweller-ből ismerhetünk) és segítségükre volt Doug Mann, mint producer. Közben megváltoztatták a formáció nevét Circle Of Dust-ra, és 94-ben más zenészek segítségét is igénybe véve újra remixelte. Ám ez az eredeti 1992-es verzió, ahol a zenekar Brainchild és az album címe Mindwarp. Itt jön a képbe az igazi örömöm, a 92-es „eredetit” a mára megszűnt és már akkoriban is haldokló R.E.X. Music adta ki, mindösszesen 1000 db-ban. Mostanában újra visszatérnek nagy nevek, és a retro minden téren divatját éli, így az egykoron elfelejtett ipari szörnyetegek újra elérhetővé lesznek, hiszen a Retroactive Records 2005-ben kiadta újra (s ezzel pótolta a felmerülő piachiányt és elfelejtett rajongókat) a Mindwarp beteg pszichózisát.
Tudom kissé hosszúra sikerült a bevezető, de tisztáznom kellett egy s mást – mindezekkel én sem voltam tisztában. Na de lássuk miről is szól a kritikánk tárgya. Feltűnnek a meglehetősen súlyos thrash metal érlelte riff hegyek, szaggatások és punkos begyorsulások, melyek így együtt nagyban megelőzték a korukat az elektronikus scene felől érkező felfogás szempontjából. Hiszen a hatalmas és kultikus FLA (Front Line Assembly) 94-es (első gitárokban gazdag albuma és a nagy áttörés a techno fertőzte gépi zenék és a feszes húrokkal hadakozó metál kommandók között) Millenium nagyon sokban adja azt, amit a Mindwarp-on is hallhatunk. Nem csak a hangminták és az alapvető hangulat egyezik meg, de még a gitárok lépegető riffelése is nem csekély hasonlósággal örvendeztet, megjegyzem, a Mindwarp 92, a Millennium 94… 92-ben jelenik meg a Ministry – Psalm 69 (The Way To Succeed And The Way To Suck Eggs) korongja, mely sokban hasonló, de korántsem ennyire kísérleti, és a Prong – Whose Fist Is It Anyway? EP-je sem. A méltón elismert Engines of Aggression – Inhume Nature is 94-es és a Jesus Killing Machine is a Voodoocult-tól, a Dusted a Skrew-tól, ahogy az első Misery Loves Co. is… a Skinny Puppy ekkoriban még nem mélyed el a gitárok rejtette lehetőségekben, tehát méltón és jogosan jelenthetem ki, a Brainchild egy elfelejtett korszakküszöb, egy elhantolt Kolombusz…
Zeneileg tehát kapjuk, amit az ipari metálok mindig is adtak, lüktető ritmusok, beszédfoszlányok, hangok filmekből, rádiókból, állomáskeresés, és a legkülönfélébb bizarr effektusok, melyek kiegészülnek a vastag és döngölő gitárokkal, a szénné torzított embertelen vokálokkal és a fájdalomban hempergő zajokkal. Az indusztriális zenék ideológiája a kezdetek óta a militarizmus és a megaláztatottság pilléreit mozgatja meg, egy olyan (korántsem valótlan) fiktív jövőt tárva elénk, melyben a társadalom elnyomja saját alkotóelemeit, az egyéniség szégyenné lesz és megkezdődik a posztmodern inkvizíció.
A technológia és a tudomány kiszámíthatatlan építkezésekbe kezd, nem törődve az emberiséggel (lásd hidegháború a két nagyhatalom között), gyilkos kedélyű istenséggé válik, az emberi lélek komplexitása önmagát teszi tönkre.
A felsőbb hatalmak kedvükre játszanak alattvalóikkal – döntéseik nem a nép érdekét, hanem önnön céljaik beteljesítését és érdekét jelzi, melyből megkezdődik a mentális torzulások, fóbiák és agresszív hajlamok felszabadulása, keveredése az utcán és a mindennapokban. Láthatatlan terror és tömegmanipuláció, génkezelt termékek és áthamisított adatok, különféle technológiák harca a reményvesztettség és a pénz között, meggyötört kreatív és debil elmék próbálkozása egy megváltoztathatatlan holnap elkerülésére, korlátozottság, kiábrándultság, vészjósló jövőkép, a Bentham-féle börtön reformok adta orwelli megfigyelés és kontrollálás mánia, elhidegülten, embertelenül emberien, avagy a fejlődés nem lineáris. Elferdített igazságok, biomechanika és biogenetika, robotizáció, kódolás, dekadencia, deviancia, degradáció, determináció, mizantrópia, szintakszis, mimézis – interpretáció, vírus, szennyezés és fém-kosz keveréke egy idegbénító hangzásvilág acélcsapdáiban. Avagy az erősebb sci-fi témák újra palántázása a jelen termőföldjeibe és valljuk be, bizonyos része már most igaz, és hol van még az igazi jövő??!
Sokat lehetne még írni, erről az elhidegült korongról a mai forrongó világban, motiváció még talán lenne is bennem rá, ám teljes valóságában értelmét nem látom, hiszen aki érti, miről írok, annak rég ott a fejében a gondolat minderről, aki meg nem, az a zenét sem fogja befogadni. Az igazság mellé tartozik még, hogy a svéd Poupée Fabbrikk megelőzte a fejlődésben közel másfél évvel a néhai Brainchild-ot (és az is hogy Tox hangja egy az egyben a Ministry-s Jourgensen…), illetve kissé más irányból indulva és érkezve a birminghami Godflesh és a nottinghami Pitchshifter is egyben.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.