A hellevoetsluisi csapat 2000 elején indult neki a nagyvilágnak, nyakukba vettek pár elnyomott spanglit, némi hasist utánpótlásképpen, s persze hangszereket. A holland betyárok már abban az évben előrukkoltak egy négy számos demóval, aztán nem sokkal ezután az első nagylemezzel Get it on, majd egy kislemez, 2005-ben a nagy változásokban burjánzott Take a ride, most pedig itt az új korong, iszonyat gyenge borítóval, koszos hangzással, és egy éppen az imént elnyomott vastag cigivel…
Műfajilag a stonerben mozognak a rock és a metal keverékeivel adagolva, néhol egész durvának hatnak, de a legjellemzőbb mozzanat a mocskos és olajos jelen a régmúlt nagy rock bandáival keverve. A Down nem igazán említhető meg a hatások között, annál silányabb és dallamosabb is a holland srácok produkciója, s ahogy pörög a korong egyre gyakrabban jut eszembe önkéntelenül is a Godsmack neve. Valami olyasmi, aztán mégsem…
Erre a legjobb példa a lemez legeltaláltabb dala, a Monster, amiben ott szüttyög a háttérben a Down egy kis Black Sabbath-tal bolondítva, de benne fogant a rock’n’roll retkesebb belassult arca is. Előkerülnek a kolompok és a dobszekcióban a tipikus régi idők bólogatós lázadásai. A Love is Poison egyenesen a blues és a country között lépdes, kissé punkos – már-már új Green Day, de azért rock’n’roll és persze stoner a javából, haha. Még azt is megmerem kockáztatni, hogy Lenny Kravitz ott táncikál valahol leghátul a színfalak mögött. Van, ahol egész jól beindul a zene, de a jellemző a középtempós süppedés a fotelben egy kis punnyadós narkotikummal megcsavarva, füstbe és feelingbe rejtve a jelent, hemperegve a nihilbe, melyből olykor-olykor kiszakad egy durvább szóló. Igazából semmi újat nem hoztak létre, és a stoner scenén belül sem tipikus üde foltok, azonban az se mondható hogy értéktelen próbálkozás, maximum nem maradandó, de van ez így, a lényeg az apró slukkokban rejlik, mélyre tüdőzve és bevörösödött csík szemekkel tágítva a mérsékelt tudatot.
A legerősebb dal talán a záró End of Trail, tudják, hogyan kell építkezni és úgy vinni be az erdőbe, hogy a tisztásnak és napfénynek higgyed a mohás öreg fák törzseit… szinte már Slayer színtű – súlyú a dolog, ahol egy kis skótduda is szerepet kap zárásképpen…
Írhatnám, hogy rock’n’roll drug free face, de inkább csak élem az életem, ők meg az övéket, a szörnyeteg neonfénybe táncol, a sarokba 14 éves srác rejszol, a kislány, pedig egy lovagról álmodik fehér lovon, Horthytól mentesen, bele… bele stagnálva az elernyedő mélységekbe hulló hangulatok szárnytalan szárnyaiba, pipa!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.