A Metal Mind tálalta MetalMania 2007-es dvd-je nem kispályázza el az élvezeteket, egy remekül kivitelezett – mind külsőségeiben, mind hangzásban – nem is beszélve magáról a képi világáról, gyakran érezheti úgy a befogadó egy megfelelő házimozi rendszerrel és némi alkohollal vagy tudatmódosítóval, hogy ő maga is ott áll az első sorban. A felvételek elképeztően komplexen adják vissza az élő hangulatot, mely éppen a kamerák számának köszönhető, hiszen hét mozgó objektív magabiztos mozgással pásztázzák a zenészeket. A MetalMania, amúgy egy fesztivál, de erről már írtam, a kisszínpadon fellépett csapatokkal kapcsolatban mellékelt audio szekció kapcsán, itt.
Tehát a DVD csak a nagyszínpaddal foglalkozik, a felhozatal, pedig színes kavalkád, viszonylag nagy nevekkel, illetve a felkerült felvételek száma egy-egy előadóra bontva jól mutatja a szervezők szabta priorítást, hiszen van, amelyik csapat csak egy dallal, míg van ami öttel szerepel a pokol tüze égette lemezen. A külsőségek kicsit retro ízűek (ezek a kezek nagyon Iron Maiden szerűek, de van is kapcsolódás a kultikus brigáddal, de erről majd még később).
Az extrák közé felkerültek olyan érdekességek, mint a zenekarok biográfiai adatai, a fesztiválról készült fotó galériák, és az egész rendezvény múltja és miértje, a lógója és pár asztaltéma. A menü jól átlátható, a külsőségek jók, és amin meglepődtem, kissé zajos, ambient szerű dnb-t kapunk aláfestésnek, míg válogatjuk az éppen minket érdeklő részeket, na de csapjunk bele!
A finn Korpiklaani indít és három dallal is uralja a korongot, a zenekar amúgy folk metalban utazik, 2003-ban alakultak Lahtiban. A színpadi show profi és hangulatos, ahogy az elektromos tangóharmonika és hegedű szépen egészíti ki az amúgy erősen heavy-s muzsikát, a hegedűk miatt néhol egész magyarkodó érzésem támadt, máshol meg indián szerű, nem az én világom, de mindenképpen igényes és eltalált banda, amit méltón imádhat az, aki a folk metalok szerelmese.
A moszkvai Crystal Abyss csak egy dallal képviselteti magát, műfajilag a szimfonikus black metal kategóriájába sorolandóak egy kis pagan ízzel. 98-ban alakultak, és a zenei tudással nincs is gond, de a színpadi produkció és Sergey Fedorov szánalmas orgánuma miatt nem is csodálkozom, hogy csak a Darkness Awakes kerül fel a korongra, a billentyűs Kristina Kvirkhelia témái amúgy remek hangulatot teremtenek, de ahogy a közönséget sem, úgy engem sem hozott túl nagy lázba.
Majd a lengyel Darzamat folytatja a sort, ők korábban éppen abban a scenében lavíroztak, amiben a Crystal Abyss, majd váltottak, és sokkal több gothic hatást engedtek magukba. Zenéjük intenzív, dallamos, ám súlyos, a színpadi előadás remek, Nera hangja pedig csodálatos – ahol pedig brutális, ott nagyon visz… A külsőségek miatt a szintén lengyel Behemoth neve ugrott be, de zeneileg inkább a Dimmu Borgir és Cradle Of Filth jobb pillanatai merültek fel bennem. Nem mai csapat – 95-ben alakultak Katowiceben, sok tagcserén estek át, és volt egy elég halott időszakuk is, mindesetre a Labyrinth of Anxiety és The Burning Times szép bizonyítéka az elmúlt éveknek, amiket a közönség is láthatóan élvezett.
Ami engem talán leginkább érdekelt a lemezről az a notoddeni Zyklon, nem keverendő össze a Zkylon-B formációval, igaz Samoth mindkettőben teljesített. Igazából ez a csapat az 98-as alakulásával semmit se hozott létre, ám abban a pillanatban, amikor az Emperor feloszlott, a Zyklon új történelmet írt (a fél Emperor tagság itt zenél). Kibaszott nagy zenészek hatalmas és kultikus csapatokból, projectek projectek hátán és maximális rombolás és profizmus! Iszonyatosan durva militarista ipari death-black, agyas és mélyenszántó, embertelen és fémes, ez a három dal is ezt támasztja alá. Élőben is lehengerlőek, melyre a közönség is agresszív headbanggel és villamutogatással reflektál.
Majd egy újabb kedvenc kerül elő, a Vital Remains, amit szerintem nem kell bemutatnom senkinek! Egy rövid intro után, ami erősen Ministry szerű volt, bár a Carmina Buranát már ezerren ezer féle képen lőtték el. A Let the Killing Begin beinduló brutalitására a közönség soraiban brutális pogó kezdődik meg, amik aztán a dallamok későbbi megjelenésével alább hagy. Zeneileg iszonyatosan ott vannak, Morbid Angel szinten rombolják a rombolandót, Dave Suzuki pedig egy állat!!!
Aztán feltűnik egy újabb nagy név, ami nekem nem csak így videón nagy csalódás, hanem amúgy is. A svéd Entombed hatalmas csapat volt, mondhatni kultikus korongokat rakott le sorban, a death-thrash berkeken belül, aztán átalakultak, zenéjük inkább death’n’roll, bár a kezdő When In Sodom nem tipikusan ebből a műfajból merít, annak ellenére, hogy a 2006-os kislemezről idézték fel. A Carnage alatt Petrov hangja gyenge, és zeneileg is csak pár helyen tartogat igazán jó megoldásokat. A gyökereket nem vetkőzték le, mindvégig érezhető hogy nagyon tudnak, és a lelkük mélyén ott zakatol a death-thrash old school star, ám valahogy nem kerül ez igazán a felszínre, és erre a Revel In Flesh se cáfol rá. Koncerten jó őket nézni, s lehet bennem van a hiba, aki a korai korongjain nőtt fel… nem is tudom mi lehet a baj, vagy ők öregedtek ki és én pedig meg, vagy ők nem akarnak szembenézni a korral, ahogy én romantikusan a múltban keresem az értéket…
Fogalmam sincs, de mindezt nem érzem a thrash király Destruction esetében, nagyon intenzív és profi amit lenyomnak, benne a retro hatalmas érzetével egészen 82-ből, a közönség őrjöng, kívülről fújják a szöveget, Marcel Schirmer hangja pedig gyűlöletesebb, mint eddig bármikor. Csak dicsérni tudom őket, magamat pedig sajnálni hogy nem lehetettem ott…
A bevezetőben már utaltam rá, hogy lesz itt egy kis Iron Maiden majdnem… úgy bizony, hiszen három dallal is szerepel Blaze Bayley, aki a vas szűzben vette át a frontember posztot, míg Dickinson barátunk a szólóprotecjét pofozgatta. Nos, engem sem az Iron Maiden, sem Blaze Bayley nem hoz lázba – a közönséggel ellentétben. Elismerem munkásságukat, és még pár dalt szeretek is, de én ehhez nem érek fel, nem nőttem fel erre a feladatra, sajnálom…
Na de arra se igazán, hogy értékeljem az új Sepultura-t… a koncert kegyetlenül masszív és profi, csak azt nem értem, hogy ilyen zenészek miért nem vesznek már fel végre egy új nevet, nem akarok sepu diszkurzióba merülni, de igazából a Sepultura a Cavalera testvérek brigádja volt, Andreas Rudolf Kisser pedig valójában a Beneath the Remains teljesített először. A három dal amúgy kegyetlenül intenzív, bár gyakran ugrik be közben a Chaos A.D. adagolta vinnyogó szólófutam emlék, annyi gerinc azért volt bennük, hogy legalább nem régi nótákkal hülyítették az amúgy zenéjükre vevő közönséget – bár a False – valóban falsz… elég nagy koppintás volt a Chaos A.D.-ről, a Dead. Embrionic. Cellsmeg pedig durván Arise – még a felvezetés is…
A gothic ős Paradise Lost csak egy dallal képviseltette magát a korongon, a 97-es One Second-ról a Say Just Words-szel. Kellően populáris, mélyenszántó és kellemes dal, de az ő munkásságuk is termelt ki szépszámmal ennél jobb dalokat. A közönség kellemes lötyög, a zenészek pedig kitudja hányadik tükörbe nézett szilánkosra tört gerinccel profin hemperegnek meg a keserű dallamokban, amit egy tapscsata választ ketté, kicsit a yorkshirei srácok is csalódások számomra.
Na és itt az est fénypontja, a korong csúcsa, a Destruction mellett méltón kikáltható másik thrash király,… Testament! Ők aztán valóban hagynak írásos hagyatékot, tesztamentet, haláluk után munkásságukkal a fémzenei berkekben. Az oaklandi fenegyerekek 86 óta élnek, a dallamok és brutalitás között, dobtak piacra, death metallal töltött lemezeket a 97-es Demonic és a 99-es The Gathering remekművet, de minden anyagjuk kiemelkedőnek tekinthető, s nem is akarom húzni az időt, elmerülök inkább ebben a csodában, ahogy a közönség is teszi. Chuck Billy-ék újra bizonyítanak, és nem véletlenül ők szerepelnek a legtöbb dallal, számszerint öttel!!!
Így a végére kissé belefáradva, azt mondhatom ki bátran, hogy egy remek fesztivál lehetett, nagyon erős és kevésbé jó csapatokkal. Tanulság csak egy van, rá kell szánnom magam az ilyen bulikra, venni a fáradtságot és gyűjteni a szart sem érő magyar lóvettából a vagyonokat a beugróra és az útra!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.