A svéd Puissance neve ismerős kell, hogy legyen mindazoknak, akik a gitárcentrikus zenék mellett, a sötét neofolk, neoklasszikus, ipari és ambientek szférájában is otthonosan mozognak. Dióhéjban azért némi biográfiai kört lerónék azok kedvéért is akik, esetleg nem ismerik a két művészúr alkotta Cold Meat Industy istállójából szárnyra kapott csapatot, illetve azok kedvéért is, akik csak most ismerkednek a műfajjal, esetleg csak úgy kedvet kapnak hozzá az olvasottak alapján.
Szóval 1993-ban hívták életre a harcmezők véres halottai közül válogatva, s pár eltemetett lövészárok mögül figyelve az ember alkotta pusztulást, avagy a Pokol tornácának randevúja a múlt taglalásával, a jelenbe vetületével és a súlyos és komor jövőre figyelmeztető elkerülhetetlennel – mindenek zenei adaptációját a két fő fogantató a Henrika Möller és Fredrika Söderlund mutatja be (akiknek sok minden másban is benne van a kezük, de erről máshol és máskor). Korántsem új keletű az, amit művelnek, amiről pedig szól, talán soha sem volt jelenvalóbb és korhűbb, bár zenéjükben igazából a múlt délceg páncéljai fénylenek egy nagy roham előtt, a nyikorgó hajók és megbontott bástyák, mégis valahol legbelül a jövő süvölt teli torokból…
Műfajilag nézve, neoklasszikus-ipari-matrial-ambient, nem is oktalanul figyelt fel rájuk az éppen ezekre a stílusokra specializálódott hajdanán még igencsak kísérleti és öncélú svéd Cold Meat Industry, mely olyan csapatokért felelős, mint a Blood Axis, In Slaughter Natives, Arcana, Deutsch Nepal, Mental Destruction, The Protagonist vagy éppen a Sephiroth (megjegyzem a Puissance militarista filmzenéjében ezek mindegyike megtalálható, némelyik erősebbe, mások pedig csak éppen hogy…)
A Cold Meat zenei kiadványai mára elkurvultak, sorozatgyártássá vált sok termékük, holott éppen abban volt a varázsuk, hogy sok mindent nevetségesen alacsony darabszámon dobtak piacra, mindig igényesen, gyönyörűen kivitelezve, a zene pedig… a kísérleti hangvétel ma is megmaradt, hiszen a sötét ambientektől a hallgathatatlan noise-on át sok mindent kiadtak, azonban pár dolog örök maradt, olyan szegmensekre gondolok itt, mint témaválasztás terén; halál, militarizmus (fasiszta fétis). A kiadó az elején csak svéd csapatokat volt hajlandó kiadni, mára ezt az értékrendet is a pénz váltotta fel, s nem hiszem, hogy ma már komolyabb adag lerendelése esetén kiküldenek olyan kérdőívet, mely olyan kérdéseket is tartalmazott, hogy: tagja vagy-e bármilyen baloldali pártnak, homoszexuális vagy-e és még hasonlók, haha…
Na de térjünk vissza a Puissance nem éppen új kiadványára, mely éppen az imént vázolt kiadós minimál terjesztés és nyomás miatt vált szükségessé, a Mother of Desease valójában a csapat 99-es lemezének újrakiadása, mely új bookletet kapott és a végére egy bonusz dalt.
A Puissance zenéjét hallgatva mindig az az érzésem támadt, mintha a Roland-ének vonuló csapatait hallanám, akiket Ganelon ad a szaracénok kezére, vagy az akhájok készülődései Trója ellen, annál is jobban alátámasztja ezt, hiszen nagyon erőteljesen sugárzik a zenéből a hőseposzok nagy csatái, az emelkedett patetikus hangvétel és a bekövetkező halál vészjósló előszele. A kórusok, menetelő hatást keltő pergők, emelkedés a mennybe és süppedés a halálba… hekatomba és bombatölcsér.
A Puissance valahol nekem mindig összekeveredett az Arcana-val, mindkettő erősen középkori hatásokat kelt s nagyon is hasonló komponensekből építkeznek, ám amíg az Arcana emelkedett, valóban szép és szomorú zene, melynek mélysége van és magával ragadhat könnyen, de nem visz túl messzire, addig a Puissance komor dallamokkal operál, háborúra készül és hirdet, folytat és lezár, avagy egy rozsdás ágyúcső… Alapjait tekintve néhol feltűnik a Mental Destruction kietlen zajförmedvénye, de inkább az In Slaughter Natives zaklatott megoldásai állják meg a helyüket (erre a legjobb példa a Human Error és a bonuszként felkerült The Dancing Clowns), illetve a Blood Axis patetikus lépegetése. Ezekről a csapatokról mindig is nehéz volt megmondani, hogy valójában mennyire kapcsolódnak a fasiszta értékrendekkel, mennyire kreált külsőség és mennyire stíluskövetelmény mindaz, amit látunk (ahogy a pagan black metalokat is pár hajszál választja el az NS black dolgoktól – egy kívülálló számára).
Ezekbe nem is szeretnék belemenni, mert ahol van militarizmus, ott van vér és van gyűlölet, van múlt, és van tanulság. A két svéd művészünk soha se volt túl szószátyár, itt is csak két dalban kapunk kész textusokat, a címadó Mother of Desease elsőhallásra is a neoklasszikusokat jutatja eszembe (s nekem erősen Blood Axis lopás érzéseim támadtak egy kis Death in June-val keveredve), amely aztán a komor és mesélő narrátori hang által teljeségében filmzenévé protezsálja magát. Az ezt követő In Shining Armour-ban már mindez másképpen képződik le (és itt pedig erősen Arcana hatások jutottak eszembe ahogy néhol a Reign of Dying Angels–ben).
Kapunk tehát itt szép dallamokat, megrepedt himnuszokat, egy új és borzalmas kor beköszöntét, a rettegés halál hajtotta malmát, s a rengeteg fikció mögött iszonyatos súlyú valóságot, melyek mindegyike még előttünk áll! A Puissance egyetlen tévedése, hogy zenéjével a hatalmas monstrumok és menetelő katonáktól remegő föld atmoszféráját oltják belénk, holott a holnapok halálának foggantatása nem a nagy hadigépekben, hanem a biológiai fegyverekben és vírusokban rejlik. Azonban nézzük bármelyik oldalról is a jövőt, az emberi mohóság szabta kéjek, új pestisek és lélek leprák, doboz-és konzervtemetők, a pénz és hatalomvágy szülte reinkarnáció (vagy de-(re)konstrukció) egy újabb háború előmenetelét bízzák a holnapra.
Aki szerelmese a műfajnak és 99-ben elvétette a megvásárlás cselekedetét a lengyel Fluttering Dragon nem túl nagy kiadási számai mellett, az most új borítóval magáénak tudhatja a Equilibrium Music jóvoltából, idehaza pedig a Lethal Conflict terjesztésében. Nem állítom, hogy a neoklasszikus vagy dark ambient kiemelkedő korongja lenne a Mother of Desease, azt sem, hogy az indusztriális szférában magaslatokat értek volna el, de azt igen, hogy egy érdemes lemez arra, hogy átérezzük a pusztítást, a csattogó láncokat és a hatalmas harci építmények halálát a saját létezésünkkel felváltatva egy újkor megbontott szelencéjét…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.