A World to Ashes debüt kislemezét nézegetve első ránézésre külsőségeiben inkább jutott volna eszembe valami misztikus black metal vagy gothic csapat jelzője, mint éppen a melodikus death metal. Pedig nagyon is az, a freiburgi srácok 2005-ben hívták életre a csapatot, mely fura nevén kívül nem hinném, hogy túlságosan nagy mélységeket fog megnyitni a zenei berkekben. Nem, nem rossz anyag, sőt! Csak éppen szükségtelen, megszokott és témáit tekintve is már 1000 sebből vérző.
Elég szánalmasnak hat, hogy mára a melodikus death metal és a metalcore vonalak párhuzamosan, fej-fej mellett haladnak, átlóznak, cikáznak, s ha nem olvasom a biográfiájukat, hogy ők ezt melodikus death metalnak szánják, akkor simán rávágom, hogy metalcore. A helyzet a már megszokott At The Gates féle lépegetések, itt-ott Carcass vagy éppen Edge Of Sanity, egy kis black metál íz, egy minimális patetikus gothic, s akik ma nagyon hasonlót játszanak, azok a szintén német Maroon. De nekik ez az egész sokkal jobban megy, annak ellenére, hogy az utolsó korongjuk nekik is lehetett volna egyedibb, mégis a World to Ashes eltörpül mellette. Persze-persze – mondják erre a divatharcosok; de ők még fiatal kezdő csapat, ez nem is nagy lemez, csak egy EP.
Ez így is van, valóban kezdésnek remek, csak kissé megkéstek vele, erről is ugyanaz mondható el mint sorstársaikról; késtek 10 évet (és akkor még mindig nagyon jó indulatú voltam, hiszen a At the Gates 95-ben lerakta a korszakalkotó Slaughter of the Soul-t, vagy az általam még inkább annak tartott Carcass 93-ban a Heartwork-ot). Akadnak epikus részletek is, melyek hallatán olyan csapatok jutnak eszembe, mint a Darkseed vagy a Mindrot, s persze lényegében az In Flames neve se zárható ki, ám sehol sem kapunk szintiszta szólókra épülő energiát, inkább szaggatnak, mint repülnek, ettől függetlenül megjelenik a dallamos ének is pár helyen, ahogy az Into Your Presence egy gyönyörű akusztikus átvezetés…
Szóval színes kavalkád ez kérem szépen, hiszen az Of What There Is To Come amúgy hemzseg a dallamos közép tempótól és a szinte már grindcore (s néhol black metal) szerű megoldásoktól, nem győzöm hangsúlyozni; ügyesek, csak produkciójuk szükségtelen, annál is inkább, hiszen kezd kifulladni (hála Istenek) a metalcore és melodikus death metal scene, magával ragadva a szánalmas deathcore-okat és a múlttal nem rendelkező vans cipős HC harcosokat…
Nem tudom a Whirlwind Records milyen fantáziát látott bennük, azt leszámítva, hogy még így utoljára a végén meglovagolják a divat ernyedő hullámait, s azt sem tudom hogy lesz-e ennek az EP-nek nagylemezes folytatása, mindesetre ez így egy erős 7.5 (amiben se rossz, se jó indulat nem fortyogott).
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.