A görög Terrordrome korántsem az epikus oldaláról mutatja meg országának kulturális múlthalmazát, inkább egészséges mennyiségbe pakolja ki beleit az asztalra az imént felmetszett gyomrából… a thessaloniki srácok 2001-ben hívták életre a csapatot, jó pár tagcserén átestek, s közel 7 évet kellett várniuk mire kijött az első nagylemez, a Vehement Convulsion (melyről éppen most olvasol), a korong előzményei egy adag split, demó és kislemez, a műfaj pedig évek óta változatlanul death metal, abból az agresszív és brutális masszából, mely a nyakatekert témák izmos förmedvényeit vagdalja nyakunkba. Na nem egy Morbid Angel, s nem is egy Nile, de a kijelölt határokat maradéktalanul kihasználják, minden négyzetcentiméter tekintetében, tehát a mezsgye elsősorban a Hate Eternal-ban keresendő, amit „progresszíven” emészt fel a Disavowed vagy a Visceral Bleeding.
A már megszokott stílusgyakorlatokat kapjuk, maszturbálás a gitáron, technikás adaggal felizgatva, mélyről feltörő gore szerű hörgéssel és pattogó, eszement dobbal. A témák kellően komplexek, ám hosszútávon kissé talán jazzes hangvételük ellenére is fárasztóak, nagyon nem hoz a Terrordrome fecskéje új nyarat, ám valójában az ő tervük nem is volt ilyesmi, csak kiszolgálni a death metal brutálisabb szféráját, megülni a scenét és beágyazódni a tudás és ékelt igazságok-vérhányások kreált csodái közé. A lassabb részek a túlfeszített iramok és nagyon lehangolt gitárok miatt erősen deathcore szerűvé lesznek, de mindenki nyugodjon meg, a görög srácok a közel félórás korongon alig veszik le a lábuk a gázról. Nekem néhol a felsorolt csapatok mellett olyan nevek is beugrottak, mint a Fleshgore vagy a Mastabah. A külsőségek terén a már megszokott kliséket kapjuk, igaz viszonylag kevés belsőséggel, ám annál több szenvedéssel és fájdalommal, a hangzás erős, vastag és letaglózó (felelős mindezért – stúdiómunkák – George Bokos a Rotting Christ-ből), melyben remekül egészülnek ki a szinte már üveghangot produkáló vékonyabb téma bevillanások. A CD tartalmaz multimédiás részleget is, ahol némi info mellett asztalhátterek közül válogathatunk, a koncert felvétel bizonyítja, a thessaloniki fiúk nem csak a stúdióban agresszívek, élőben is brutálisak és kíméletlen mészárosok…
Aki szerelmetese a felszúrt ereknek, kikapart és megcsonkított nőknek, vágyik a fájdalomra és a brutalitás éteri eszenciájára, annál könnyen betalálhat a sokat magára váratott nagylemez. Műfajában korántsem kiemelkedő, de így is átlag feletti teljesítménnyel tépik fel inaink és kárhoztatják el megégetett lelkünk.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.