Bár a fura nevű idahoi The Franklin Cover Up kezdeteiről nem sokat tudok, az bizonyos, hogy a Commercial a 2007-es debüt anyaguk a virginiai Seven Trumpets Recordings jelentetett meg a tavalyi év folyamán. A srácok a ma divatos, zajos és erőszakos hardcore művészibb szférájából közelítenek a kicsavart témákkal átitatott és beszédekkel tarkított korongjukkal a mélységek és dallamok felé. A Commercial mindössze 17 perces, ám ennek ellenére kellően tömény a maga kilenc dalával, hogy elringassa a szakadások és egyesülések vaskos pilléreit.
Zeneileg a post-HC műfajába lehetne leginkább sorolni, de a kísérleti vizekre való evezés itt is-ott is visszaadja a nagyok nyomdokain való haladást, olyan csapatok nevei említhetők meg hatások között, mint a Converge, a Botch vagy éppen a The Locust. A hangzás nyerssége ellenére húzós és energikus, a dalok pedig radikális váltásoktól a teljes semmibe hulláson át a szinte már post-grindcore berkekig jut. Az elsőre káosznak tűnő 9 dal komoly koncepciók köré lett helyezve, mely nem csak a nótákban, de a szövegekben vagy a hangulatok ereszkedésében egyaránt érzékelhető. Van benne egy földöntúli betegség, az a mélység és zaklatott előadási mód, melytől méltán lett közismert (s ma már túlságosan is mainstream) a Converge, az egymást váltó témák hasonlóan bonyolultak és nyakatekertek, még se megy ki a hallgathatóság rovására. Néhol betegesen punkos (pl. They Came and Melted Our Necks), de jazzes részek is előkerülnek (pl. a Disco Was All About Coke-ban is), ahogy az őrlések és igazán metalos sémák is érzékelhetőek, erre ott van a hihetetlenül jól összerakott és kiérlelt záró dal, a Palm Trees and Laser Lights (itt érezhető leginkább a The Locust íz illetve némi The Refused). Néhol éreztem egy kis rock’n’roll vegyületet is, bár lehet ez csak a nagyon kitekert és energikus témáknak köszönhető.
Az ének az üvöltő károgás, mely néhol hörgéssel és itt-ott dallamos énekkel, kórussal és beszéddel egészül ki, a külsőségek (polipcsápok) jól tükrözik a korong beteges tartalmát, mintha egy groteszk Mastodon borítót látnék a mai post-pop arttal keverve.
Korántsem állítom, hogy a The Franklin Cover Up megváltja lemezével a világot, de a maga szférájában, ha újat nem is, de mindenképpen érdemlegeset alkotott. Olyanoknak ajánlott, akik vevők a ma már lassan kifulladó művészibb, szétzajosított kaotikus – mégis mély és érzelmekkel teli – HC-re.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.