A 5ive egy bostoni formáció, 2000-ben alakultak, és valójában két arc munkája az egész; Ben Carr – gitár és Charlie Harrold – dob, s őket segíti ki vendégzenészként Jeff Caxide – basszus poszt terén, akit az iSiS-ből és a House of Low Culture-ból egyaránt ismerhetünk. A meglehetősen puritán kinézetű Hesperus éppen e két zenekar hatásaival felvérezve ugrik egy fejest a múltba.
Közel 45 perc instrumentális zene fogad, melyben ott van a kísérletezés, az iSiS féle sludgecore hatás és egy nagy adag 70-es évek íz. A dalok felépítése ad pár progresszív építkezést, de alapvetően nehezen vetkőzik le a kaotikus és az eklektikus hangvételüket, mégis a befogadás egyszerű és pár hallgatás után könnyen kiismerhető. A szólókban sok olyan régi múltbeli dolog köszön vissza, melyek némelyike egyenesen The Doors illetve Jimi Hendrix féle virtuóz szólók. A dobok hangzása az iSiS-sel ellenétben nem mély, és ez a legnagyobb bajom, hiszen így nincs akkora súlya az anyagnak, csak hömpölyög, árad, néha egész post-rockosra véve a szituációt, máskor egész kemény tónusokkal töltve fel a hempergő atmoszférikus dallam és zaj halmazt. Nincs kiemelendő nóta, egységes és közben mégsem, mély és felszínes egyben, leginkább háttér zenének üt nagyot, állandó hallgatáshoz nem elég változatos és nagyon hiányzik az ének is, mely esetleg sötét árnyakat és fájdalmat festhetne a harmadik nagylemeznek. A basszus vastag, szinte már lötyög és sok helyen teljes uralma van, ezzel is alternatív és jammelősre véve a figurát, de benne fogant a művészet és művészkedés is, tehát a Tool féle megoldások szerelmesei tehetnek egy próbát…
Azoknak adhat sokat, akiknek az olyan nevek mondanak valamit, mint iSiS, Pelican, Neurosis, és egyéb atmoszférikus mélységek, itt rengeteg elfolyt dallamot kapunk és ellentétben a felsorolt hatáselmélettel, felszínesebb és post-rock ízűbb, az egész olyan, mint egy hatalmas színes kavalkád, ami mégis csak valahogy fekete-fehér képre lett retusálva…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.