Idestova kettő esztendeje jelent meg egy válogatás lemez Have a Brutal Night! címmel a Corpse Fire Distro és a Neverheard Distro összefogásának eredményeként. A korong sikerét látva az illetékesek a folytatás mellett döntöttek, így jött ki a második epizód idén januárban. A koncepció megmaradt a jól megszokott internacionális jellegnél, azaz a világ szinte összes lehetséges pontján tevékenykedő bandától kerültek fel dalok, sőt mi több három földrész is képviselteti magát a Have a Brutal Day! felhozatalában.
A CD 20 dalt foglal magában, a planéta minden fertályáról hallhatunk jófajta extrém metal zenét. Egyébként a korong nem szeparálható el igazán egyetlen konkrét műfaj keretei közé sem, talán az extrém metal a helyes gyűjtőnév rá nézve, ha az összképet vesszük górcső alá.
A death metal ösvényéről érkező érdemesebb hordák: Necramyth (koreai), Deep Vein (francia), Datura (ukrán). Habár nem vagyok a műfaj nagy szakértője, de eltaláltabb nótákkal szerepel még a thrash/crossover színtérről jövő két amcsi banda is az A Failed Escape és az Obscene Gesture. Említést érdemlő black metal dalok is kerültek a fortyogó üstbe, így kiemelendő a Regimental Records üdvöskéje, a Sad (görög) nótája, továbbá az Exekrator (dán), valamint az Adokhsiny (koreai) dala is, amely tétel előadójáról lerí, hogy még az öreg kontinensen is simán megállná a helyét! Pozitív hatást ért el bennem a Moder (német) bemutatója is, úgy vélem, érdemes utánuk nézni! Az ukrán Moloch is felkerült erre a válogatásra, a black metal színtér szakavatottjai biztos találkoztak már észak-keleti szomszédunk munkásságával (általánosságban véve temérdek szarabbnál-szarabb demó, split, stb.). Ezt a kivételes, alacsony rezgésszámú auditív élményt kizárólag az igazi Ildjarn fanoknak ajánlanám!
A hazai szcéna is képviseltetve van egy pár nóta erejéig, a kronológiát betartva: elsőként a fővárosi Arson avat be a szélvész gyors, változatos death metal rejtelmeibe. Ezt követi az alkoholgőzös thrash/rock alakulat, a Drünken Bastards A Cold Distant Battlefield dala, amely annyiban különbözik az album verziótól, hogy ez új keverést kapott. A budapesti deathgrind formáció, a Human Error is beköszön a lemezen egy pörgős, mocskos számmal. A szerencsi Kill your Faith is megmutatja magát a világnak, egy a 2007-es demójáról való szerzeménnyel.
Mindenképp támogatom az efféle lemezek létrejöttét, hiszen általuk felmérhető az aktuális extrém metal helyzet, továbbá az is kirajzolódik, hogy az egyes földrészeken, országokban mennyire elmaradott, avagy milyen magas fejlettségi fokon tartózkodik jelen pillanatban a zene ezen válfaja.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
