A gothenburgi The Change neve nem a melodikus death metáltól hangos, hanem a lüktető punk HC-tól, mely zajosan mar arcunkba. 2003 nyarán dobtak össze a srácok egy garázs bérletre, tömték ki az ablakokat, és léptek rá izomból a szigetelőszalaggal mohón átkötött pedálra. Eddig két EP-vel és egy nagy lemezzel rukkoltak elő, és a nagy áttörések korát remélve október 15.-én felvillanyozva a világot, belevizel a konnektorba a lázadó 4 svéd fiatal, a terhelést nem bírja majd el a hálózat és csattogva állnak le a turbinák, pár percre a világ mesterséges fény nélkül marad… vagy mégsem? Majd kiderül…
A The Change vastag basszussal, punkos gitárokkal és HC-s riffekkel gazdag, igazán szókimondó szövegekkel megy neki a világnak, néhol egész rock ’n’ roll-ós lesz, és alapvetően nagyon is könnyen érthető és befogadható post-punk próbálkozás. Olyan csapatok fertőzéseit érhetjük tetten, mint az At The Drive-In, Stretch Arm Strong, Hotsnakes, The Hellacopters, The Bronx és persze a jó öreg sokat sokféleképpen fikázott AFI. Nagyjából ennyi a receptje a nem túl különleges zenével telepakolt, érdekes külsőségek mögé zárt lemeznek. 12 dal 33 percbe tálalva, ami jól mutatja, 3 perc körül mozog, a lassú és gyors témák váltakoznak, de alapvetően punkos pattogással előadott, sok dallamban burjánzó – kissé elvont és szerteágazó „pszichedelikus” – HC dolgokat hallhatunk. A szembenállás és lázadás, nagyon is érezhető, viszont nem estek bele a tipikus punk hibába, ami az egyforma dalok eshetőségét mutatná, mindegyik más és más, rengeteg ötletet hoznak bele, ahogy a leállások is minden egyes alkalommal érdekességeket tartogatnak, erre a legjobb példa talán maga a klip nóta.
Ettől függetlenül a világot nem váltják meg, és a scenéjük telített is, igaz a svéd fagyos földekről mostanság elsősorban a crust punk dolgok szálingóznak szépen, és nem ez a fajta kissé kommerszebb dallam mámorok. Hová lett már a hígító és az öncsonkító önrombolás mivolta? Hol van már a Sex Pistols? Valójában kurvára sehol, viszont ellentétben a nagy ősökkel, a svéd srácok tudnak zenélni – no és nem is tarajosak, s nem azért sípol a gitár, mert mellé nyúltak, és a lázadásuk nem csak a rombolás matériájában adja érzéki képét, hanem a tudásban is. Igaz, náluk éppen a könnyen emészthetősége miatt inkább építést érzek, de a rombolás és építés ugyanabból a halmazból fogant, mely a dekonstrukció áldozatai felfedeztek a közelmúltban. Ám mióta világ a világ, épül és rombol, felismer és elhárít, születik és meghal, s a fogantatás ez esetben, pedig egy erős 8.2-es lesz… „…egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki…”
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.