Nem éppen a szomszédból érkezett a közép-amerikai kissé talán vicces nevű Dantesco. Az üzletlánchoz sem determinálva, sem más módon köze nincs, a 2003 környékén Puerto Ricoban alakult csapatnak. A Pagano a második nagylemezük, melynek a borítójára nézve is valami epikus vagy folk világ fertőzte kép ugrik be, s előbbi merőben igaz is, ahogy a gyilkos kentaur mögötti felhős táj és mitológiai karaktertáblák és színek is egyaránt apró repedezéseikkel direkt módon ölelik át az antikolás és a régmúlt idők pilléreit. A játékidő merőben sok, 72 perc, a nyelv pedig természetesen spanyol. Mit kezdjünk tehát a végeredménnyel?
A Dantesco muzsikája epikus doom metál, amiben helyet kap a heavy és thrash érzés egyaránt, és olyan nagy nevek említhetőek meg a múzsáik mellett, mint a Candlemass, Cathedral, Mercyful Fate, Dio, Iron Maiden, Mortal Sin vagy éppen Solitude Aeturnus. A témák alapvetően lassúak, alig gyorsul pár helyen a középtempó fölé, na de egy doom zene soha sem a vágtáról szólt, viszont a kellemes dallamok ellenére a riffek elég fogósak, a kórusok töménysége, pedig pátosszal telten ad hírt egy másik birodalom egykori létezéséről és annak összeomlásának okairól. Néhol a masszív koncepció megrepedezik és olyan leállásokat és megoldásokat kapunk, melyek nem oda illőek és megszakítják az egyenletes epikus magasztosságot, de pár hallgatás után inkább tűnnek érdekességnek, mint hibának.
A spanyol nyelv mellé dukál a spanyolos gitár virtuozitás, melyek remekül épülnek be akusztikus témázgatásaikkal a Pagano, thrash-től sem mentes nyújtózkodásába. Miért használok ilyen szót?
Mert bonusz gyanánt felkerült a korong végére két angol nyelvű szerzemény, amolyan európai lüktetések, melyek nem csak keményebbek, de egyben gyengébb hangzásúak is, illetve ez utóbbi kettőre inkább használnám a belassult power-heavy thrash jelzőt, mint az epikus doomot. Ennél a két említett dalnál a frontember, Erico La Bestia művészúr is sokkal agresszívebben énekel, és nem epikus tónussal telik meg a hangszóró, hanem haraggal és felemelő érzésekkel. Az anyag hátránya ettől függetlenül számomra a hosszúsága volt, bár a nóták kellően változatosak, de a játékidő miatt így is belesüppednek a középszerűség halmazába, amiből még a néhol-néhol felbukkanó népi dolgok sem húzzák ki. A másik pedig az, hogy bár epikus doomról beszélünk, mégsem az igazi doom fanokat szólítják meg a közép-amerikai barátaink, én inkább érzem úgy, hogy egy nyitottabb heavy metál rajongó több értéket találhat benne.
Mindent egybevetve érdekes és értékelhető koronggal lettünk gazdagabbak, az azonban nagyon is kérdéses, hogy ki akarja vagy tudja mindezt értékelni és befogadni úgy, ahogy azt be kéne! Nagyon kis réteghez szól, igazán vékonyka szeletet képes csak kihasítani magának a metal scene lázongó dinnyéjéből, és az ízek se éppen a finom és megkívántam érzésekről szólnak majd. Kicsit felemás a dolog velük kapcsolatban, hiszen ügyes anyagot hoztak össze, csak valahogy a kutyának se kell… számomra ez egy erős 6-os, de simán akadnak olyanok, akik számára akár 10 pontot is érhet, viszont ismerve az embereket, úgy gondolom, még a 6 pont is egy nagyon jószívű és bizalmat megelőlegező szám…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.