Abstract Spirit
Liquid Dimensions Change

haragSICK
2008. október 12.
0
Pontszám
7.2

Azt hiszem igazán mély és komoly barátságot nem kell köttetni az orosz Abstract Spirit-tel, akik 2006-ban alakultak a fővárosban. Az első és eddigi egyetlen anyagjuk a beszédes című Liquid Dimensions Change, aminek címénél már csak a játékidő mutatja jobban, hogy funeral doom metállal állunk szembe; öt dal 62 perc… a csapatot hárman viszik, dobos nélkül, amit a billentyűs old meg géppel – s nem is nagyon tűnik fel a dolog, mert ennyire lassú és vánszorgó témák esetén félő lenne, hogy egyszer csak elalszik a ritmusszekció, így hát marad a jó bevált gép. Két tag a Twilight Is Mine-ban zenél, ami valamiféle underground black metál horda, míg a névtelen énekes a Comatose Vigil-ben bomlasztja a létmezőket, amely szintén funeral doom metál.

Nos, a Liquid Dimensions Change külsőségei és lógója több mint borzalmas, a zene pedig az a műfaj, melynek itthoni befogadása nehézkes, hiszen idehaza ennek semmi kultúrája sincs, viszont úgy látom vodka hazájában nagyon is van jövője ezeknek a dolgoknak, mely lassú morajló gitárokból áll, s ezek néhol riffekké sűrűsödnek, iszonyatosan lassú pergő és cinek „fekszenek” rá, a mindent átölelő misztikus billentyű témák, melyek néhol, mint ha valami kozmikus magány lepte űrfilm betét dalai lennének. Ám a megint csak lassú és rideg hörgés miatt, inkább a pokol megfagyott lélektemetőit jutatja eszembe és az asztrális sík madzagon mozgatott végtelen melankóliáját, avagy azt az érzést kelti ez a közel 62 perc, mintha megállna az idő…

Igen! Határozottan! Úgy gondolom ez az az érzés, amit leginkább táplál a hallgatóban és éppen ezért nehézkes a befogadás is, hiszen a mai rohanó és stresszel teli világban, ha az ember le is tud ülni egy fáradt nap után, és kikapcsolni szeretné magát, akkor valami pihentető ambientet vagy klasszikus zenét rak be a fotelbe süppedve, vagy valami raszta függetlenség múzsát, netán trip-hopot némi spanglival ölelve, de semmiképpen se efajta-féle temetési koszorút maga után húzó fél halott társaságot…
 
Így tehát idehaza ez nem mindennapi zene, mert nem is szeretnél mindennap kiszakadni a jelenből, az időből, a lét tengelyéből és a pólusok sejthálójából, hogy átadd magad a lassú haldoklásnak, a végtelen vegetációnak, mely ebbe az öt dalba sűrűsödik bele, mikor maga az élet, a munka, a tanulás, a létezés önmagába is ezeket fogantatja meg, csak nem ennyire egy pontba húzva. Mindebből a kijutás magva a szeretet, a szerelem és a család, melyek megint csak a vegetáció ezerarcaivá lesznek, de csak idővel… és a létezés örök kérdése, maga az idő – hiszen az idő jelenti az elmúlást és a születést, mértékegység és egységmérték.