Mindössze 1000 példányszámban látott „napvilágot” a legújabb Vorkuta split, a Hammer of Damnation által, az brazil kiadó az underground sötét fémek mellett tettel le a voksot, és a Folterkammer Records-hoz hasonló dolgokkal és kiadványokkal foglalatoskodik viszonylag limitáltan, annyi különbséggel csak, hogy a Hammer of Damnation továbblépett és a kazettákon kívül túlnyomórészt pólókkal, és csak minimális kiadványuknál van lehetőség hanglemezre és CD-re. A sort a miskolci Marblebog kezdi meg, akiket igazából csak illendőségből mutatnék be, – hiszen akik egy kicsit is vevők a hazai black metálra, azoknak volt lehetőségük találkozni a 1998 óta aktív három nagylemezes és (fogoszkodjék meg a jónép) nyolc splittel és egy kislemezzel megáldott kísérleti black metál hordával. Zenéjükben a mélység és a halál íze mardossa egymást…
Mindössze egyetlen számmal vesznek részt, ám az kellően a helyére passzítva, változatos és némileg népies hangvételbe mesél magyar nyelven a természet és az önmegtalálás illetve a már ezer oldalról körbejárt Halál rejtélyeiről. Ismertem pár korábbi anyagjukat, és bennem soha se keltettek olyan igazán mély benyomást, azonban az Uttalan Utakon nagyon meggyőző és eltalált nóta – talán az eddigi legjobb tőlük! Azonban azóta se sikerült megbarátkoznom az alapítótag; Varga Gábor hangjával, akinek rengeteg ismert és kevésbé ismert projectje mellett nem is nagyon értem, hogyan sikerül ennyi energiát és időt fektetni a Marblebog-ba, hiszen a fejlődés és változás nagyon érezhető. Színtiszta black metál fogad, kissé kántáló és erőltetett vokállal, aminek az egyetlen pozitívuma, hogy így érthető a szöveg. Ha csak a zenét nézem, és a megteremtett atmoszférát akkor határozottan 10 pont, de ha mellérakom a hörgő, tipikusan ráéneklős vokált, akkor képtelen vagyok 9-nél többet adni, még akkor is, ha pár helyen tipikusan odaillő az effajta orgánum tartomány.
A zalaegerszegi Vorkuta műveket nem fogom bemutatni, rengetegszer írtam már róluk, és hihetetlen aktivitásuk miatt tele van velük a black metállal foglalkozó portálok többsége. Megjegyzem ez a splitet egyetlen mp3 oldalon se találtam meg, pedig a 7 inches lemezen kiadta – vagy ki fogja adni az Autopsy Kitchen Records, illetve CD-n (kislemez formában – nem is lehetne másban, hiszen nem túl hosszú anyagról beszélhetünk kb. 8-10 perces mindkét oldal – kazettán hallgattam) a New Scream Industry. Na de lássuk, mit alkottak Blizzard-ék…
Kegyetlen és ördögi dallamokkal indul meg a rothadó szekér, ami aztán három fura tételre bomlik, a Prophecies-ben nyomát se találom azoknak az old school dallamoknak, amikkel Vorkutaék időről-időre meglepik a hallgatót, helyette rombolást kapunk és vérgőzös poklokat, míg a már említett 3-as bontódás fura szétfolyó hipnotikus atmoszférát ad (s valójában egyetlen dal „csupán”), amelynek megvan egyfajta képtelen miliője és misztikuma. Ilyet se nagyon hallottam még tőlük, ahogy a billentyű témák is erősen a csillagokban rejlő álmodozást hívják életre. Meglepő továbbra még a rengeteg akusztikus dallam, amelyek keserűek és komoran vonszolják magukkal a black metál tipikus szegmenseit. Nagyon jó és magával (ha lehet ilyet fogalmazni, ennyire elhidegült érzésvilág esetében) ragadó, változatos hömpölygés, amellyel a Vorkuta megint csak bizonyított, hogy a rengeteg kiadvány ellenére a minőség és megkomponáltság csak egyre fejlődik. Kicsit azonban paradox módon hat, a pokoli forróság fortyogó üstjének kezdetei és a sivár és rideg vég lezárása, a koncepciót érteni vélem, de mégis picit zavaró, így hát maximális pontszámot zalai mészárosaink se kapnak! 9,8
Mindent együttvéve az egyik legjobb hazai split, két feltörekvő és figyelemreméltó honi hordától, a kiadvány egyetlen pejoratívvitása a szegényes külsőségeket leszámítva (na de underground emberek, underground – annak éppen az ilyen minimál dolgokban van meg a varázsa, no meg a limitáltságban – avagy nagyon személyre vagy inkább hallgatói és beszerzőkörre szabott a dolog) az, hogy mindezt nem idehaza adták ki. Persze felmerül a kérdés, hogy hol van nagyobb kereslet, igény és fizetőképes tábor? Itthon vagy a nemzetközi scenében, s ahogy nálunk Rubik Jenő se vitte sokra a kockájával, úgy a valamirevaló csapataink is jobban járnak, ha a külföld ismeri meg a nevüket, külföldi kiadók által!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.