Az amerikai Calabrese Phoenixben alakult, s a The Traveling Vampire Show az első nagyobb horderejű lemezük, műfajilag hazánkban kevésbé ismert horror punk stílusban alkot a három fiatal és Elvis Presley adaptációban tetszelgő zenészünk. Az alapvető hatás mindenképpen a olyan ősökben keresendőek, mint a Misfits, Damned és a Ramones, illetve megemlíthető még az AFI, Sum 41, White Zombie (de elsősorban a Rob Zombie munkássága és kissé rockabillys világa) ahogy a Children Of The Night refrénjében némi gothic jelleg is megfér, hiszen erősen Type O Negative koppintás illetve Johnny Cash mélységei… és mindehhez csapjunk hozzá egy nagy adag horror film klisét a 60-as és 70-es évekből, így tehát Drakula, Frankeinseten, farkasember, Nosferatu, vámpír hölgyek és életre kelt halottak, sötétség és stoposokra vadászó pszichopata köztisztségviselő és még számtalan korai és mára nevetségesé vált (de hangulatában mindenképpen alázza a mai digitális filmkultúrát – ha látványban nem is) Lovecraft utáni szegmens.
Így tehát a túlvilág gyakran ad tanúbizonyságot kétes létezéséről ezen a pattogó és könnyedén befogadható egyszerre régi és mégis egyszerre mai punk lemezen, amin a dalok egyszerűek és fülbemászóak, a riffek kellően élesek, a vokál pedig mintha 30-40 év távlatából kacsintana vissza. Én egy kicsit néhol hiányoltam, hogy a Jimmy Calabrese csak basszusgitáron penget, elfért volna itt-ott egy kis nagybőgő is, igaz akkor már kicsit psyhobilis íze lett volna a dolognak. A Calabrese zenéjében az az érdekes, hogy tele van energiával, a maga nemében kemény (s mindez nem csak a remek hangzásnak köszönhető), és a horror bevágások is súlyosabbá teszik az összképet, s valahogy a két vokál dallamos és tiszta alkalmazásával mégis csak annyira könnyedén issza be magát a hallgató fejébe (főleg a nagyon eltalált refrének miatt), hogy már csak azt vesszük észre, együtt üvöltjük a Hold feljövetelének perspektíváit, megbundásodva és véres karmainkat az ágybetétbe mélyesztve…
Én a horror punkot, mint műfajt csak ímmel-ámmal ismerem, így tehát nem tudom mennyire van rálátásom az összképre, de a kicsit mikszáthi (A fekete fogat-ra emlékeztető) The Traveling Vampire Show egy erős és hibátlan anyagnak tűnik. Természetesen az egyediséggel azért akadnak gondok, de ez a stílus amúgy sem arról szól, hogy igazán újat alkoss, hanem sokkal inkább arról, hogy a régiből dekonstruktívan mit tudsz alkotni a mának és a holnapnak, azt hiszem ez az arizonai srácoknak minden komolyabb gond nélkül sikerült!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.