A Tyrann neve nem hinném, hogy bárkinek is bármit mond, ennek két oka is van, az egyik hogy csak idén adtak magukról 2002-es alakulásuk ellenére valós (materiálisan és érzékelhető – avagy kézzel fogható) bizonyítékot, a második pedig hogy a név hülye hangzása ellenére (avagy a lázadó csillagok – horror pondró, hell yeah!) is könnyedén felejthető. Na pedig, ha azt írom, Halvor Storrøsten akkor az igazán nagy black metál harcosoknak kapásból vágni kell; jaaa, a Tsjuder gittyósa! – Pontosan, a Tyrann a hat húr mellé a frontember szerepet is ő tölti be, melyben másod vokálban és a 4 húros kombóban segédkezik Tor Risdal Stavenes (igen, ő pedig 1349 tag, és még egy valag bandában tölt be pozíciót; Nidingr-en kezdve a Koldbrann-ig jutva s haladva előre a kissé NS ízű Slavia nevű formáción át). A harmadik tag pedig Christian Svendsen aki természetesen mellékesen a már említett Tsjuder dobosa és az ő munkássága se fullad ki Norvégia egyik legbetegebb és súlyosabb bandájának szerepében, hiszen itt van a késői Entombed reinkarnáció, avagy az izmos és mocskos death’n’roll – The Cumshots, az erőszakos thrash-black Grimfist és a megint csak kissé nemzetiszocialista (vagy csak germánia mánia?!) kísérleti thrash-black Sturmgeist. Nagyjából ez utóbbi zenei halmaz elmélet érvényesül az oszlói Tyrann-ban, lefelejtve az ideológiát és feltöltve némi Poe utáni horror és fantasy fejlődéstannal, amelyért természetesen Lovecraft a felelős (megjegyzem végzős irodalmárként, hogy Lovecraft rendesen fasiszta nézeteket vallott, s aki egy kicsit jobban ismeri műveit, a négerek mindig az elsődleges áldozatok…). S akinek a nagy zenészek és nevek (elsősorban itt a 1349 és Tsjuder kettősre gondoltam) nem jelentik még a minőségi alkotás szelencéjének megrepedését, az csekkolgassa a kiadót, amely Dark Essence / Karisma Records avagy egyértelmű utalás az elitista megfelelésre és a végzetes kísérletekre.
A Shadows Of Leng címmel ellátott közel 46 perces és 9 számos förmedvény első osztályú thrash-blacket rejt, megfertőzve az emberi gyűlölettel és a földöntúli örömök halmazával, így tehát a Venom és a Celtic Frost illetve kezdeti Infernäl Mäjesty neve tagadhatatlan, de ugyanígy érezni a korai Kreator és Sodom vehemenciáját is, a Bathory féle primitív témákkal kiegészülve. A jelenben némileg hasonlóban két csapat is utazik; a szintén Norvég fővárosbéli Aura Noir és Nocturnal Breed, ha közelebbi hasonlóságot szeretnék Böszmelendhez, akkor természetesen a Labyrinth of Abyss nevét vágnánk rá. Valahol az elcsípett riffek mögött a Slayer és Destruction is vissza-vissza engedi karmait, a black-es szólók, pedig egyértelműen a korai Tsjuder és In Battle kombót ugrasztotta be a kert végében vadászó Bestial Mockery és Bewitched féle őrültséggel karöltve. A témák rendesen 20 év leporolt lapjait eleveníti fel, és mesélni kezd a fém világ, mikor megjelent a thrash és a black metál, így tehát eredetiség nincs nagy, s úgy igazán szigorúan nézve tudás gyakorlás se, hiszen a dalok többsége viszonylag egyszerű (az más kérdés, hogy nagyon érezni, hogy mindezt nagy tudású zenészek fektetik le), melyben a sebesség, középtempó és a belassult depresszió váltakozik (ilyenkor az újabb Satyricon lebegései elevenednek fel). Tehát a kérdés az, hogy vajon szabad-e maximális pontszámot adni egy olyan anyagra, amely nem eredeti, s még csíráiban sem igyekszik az lenni, viszont a másik komponense az, hogy a retro divatos visszatérését és maszlagját se akaródzik kielégíteni…
Mi is tehát akkor ez? Hát kérem szépen alázattal, beszerezendő és kötelező hallgatni való azoknak, akik a thrash-black műfaj szerelmesei, korántsem alapmű, vagy kihagyhatatlan korszakalkotás, csak jó munkás emberek szaktudásával épült remek födém, melynek köszönhetően a savas eső nem mossa kopaszodó fejünk…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.