Nos, az egyik legismertebb Arkona formációról lesz szó, a négy közül (van egy szintén orosz és szintén moszkvai NS blacker Arkona – nem sokra mentek – végül nevet és műfajt váltva ma Varyag néven ténykednek, egy cseh heavy-hard rock Arkona, s nem utolsó sorban a lengyel pagan, melyet gyakran hallgatok, s amiben Veles és Hate arcok is zenélnek). Na, de akkor lássuk kritikánk tárgyának árkónáját, haha. A fővárosi csapat gyakorlatilag egy kulcsfigurával dolgozik, azzal a személlyel, aki életre is hívta a formációt 2003-ban; Masha Scream, aki előszeretettel vesz maga mellé hosszabb-rövidebb időre zenészeket, így mennek a koncertek, s így készülnek a stúdiólemezek is, amely ez esetben kissé csalóka, hiszen a Vo Slavu Velikim óta két DVD, egy koncert és egy nagylemez is napvilágot látott. A kritika apropója, hogy kaptuk (haha – tehát írunk is róla) illetve, hogy a 2005-ös Sound Age Records kiadványt tavaly újra nyomni kezdte a Holland VIC Records (hogy azért-e, mert esetleg elfogyott az előző kiadó terméke, vagy mert most igényesebb; jobb hangzás vagy szebb nyomás, vagy csak a pénz dominált, hiszen a folk metálok mindig is eladhatóak voltak – fogalmam sincs), mindenesetre nézzük mit is raktak össze az orosz arcok balalajka tépdeste Volga mosta, vodka mardosta identitásukkal…
Kezdjük talán azzal, hogy a korong igazán szépen szól, minden tónus érezhető és minden hangszer és szín összhangban a helyén van, a borító is illik a korong zeneiségéhez, bár ha már egyszer ennyire jól sikerült fedőt hozott össze a belga fantasy klisékből építkező „borító-gyártókisiparos” Kris Verwim, akkor a lemezt én biztosan nem így rendeztem volna el, no de ez már csak esztétikai érzék kérdése, csak érdekes hogy van akinek van, akinek nincs. A sokak szerint géniusz asszony-nő-lánykát és jelen és túlvilág mediumát, avagy Masha Scream-et akkoriban is rengeteg zenész egészítette ki, Sergei Lazar (gitárok és vokál), Ruslan Kniaz (basszus), Vlad Artist (billentyűk – dobok és egyéb ütlegelés szekció) illetve mellékesen Vladimir Cherepovsky, aki a tiszta népzenei részekért felelős (gondolom az ő lelkén „szárad” a Tuman Yarom és a Vyidi, Vyidi Ivanku…, melyek egy az egyben orosz folkzenék) aztán Ilya Wolfenhirt megint csak ének és kórus, Igor Hurry – tangóharmonika és Andrey Karasev – hegedű (vannak ám itt nevek haha). 
A zenei paletta természetesen iszonyatosan színes és igényes, a végeredmény, amiben a tamburintól a hegedűn át a furulyáig és dorombig minden fellelhető, ahogy igényes szólok, monumentális részletek és igazán black és pagan metál, s már-már lakodalmas vidámságú részek is. Amúgy hatások terén az ukrán Kroda és már a borító „Odines és Thoros” koncepciója miatt sem kizárható (de a dalolászós és középtempós részeknél egyenesen tagadhatatlan) a norvég Einherjer neve sem.
Profi és méltón összerakott ősi zenei szegmensekből és népi perspektívákból építkező Arkona hibátlan anyaggal lepte meg akkor és most így az újrakiadások hajnalán – tavaly is a műfaj szerelmeseit, melyen hogy erősítsék a nemzeti identitásuk – anyanyelvűkön énekelnek, dúdolnak, dalolnak, kárognak és üvöltenek, beszélnek és még ezerféle tónusban tetszelegve adják elő a hatalmas nép méltón szárnyaló és beszédes múltját a jelentől és politikától mentesen (ettől függetlenül a befogadói kör és ismerősök terén tagadhatatlan a RAC és NS jelenléte – ám a zenében vagy a szövegekben, külsőségekben egyáltalán nem jelenik meg)!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.