Nos, a svéd Loch Vostok se mindennapi képződmény, holott immáron a harmadik nagylemeznél tart, s mellesleg 2001-ben alakultak Uppsalában. Ám zeneileg a koncepcionális hibridség áldozatává válhatunk könnyedén, ők maguk és a velük foglalkozó médiumok Extreme Progressive Metal-nak titulálják a svéd ötös fogat stílusát, holott ez korántsem ilyen egyszerű.
Lényegében a progresszív ízek, mint a Dream Theater keverednek a melodikus death metallal és metalcore-ral, sok heavys ízzel megtoldva, így tehát igény és teljesség nélkül, olyan nevek említhetőek meg mint az Iron Maiden, Manowar, Halloween, Agent Steel, In Flames, Soilwork, All That Remains és The Dillinger Escape Plan. Az egyik ének a hörgés károgás mellett halad (avagy metalcore szegmensek – s néhol egész black metál szerű, de semmi túl komoly, hogy nevekkel dobálózzak, s néhol még gótikus is – pl. a Thirty Years női vokállal, erősen gothic-black zárás) míg, a másik egy az egyben a Dream Theater és a Queensryche orgánumokkal tetszeleg, s ne feledkezzünk meg a csodálatos és már-már avantgárd billentyű témákról se. A szólók virtuózak és igényesek, bár inkább a heavy és progresszív halmazából merítenek, mint a másik két említett műfaji fertőzésből. A kavalkád igényes és részben eltalált, de mindenképpen furcsa és szokatlan, mind a közben, hogy tökéletesen nyalja ki a jelen combközét úgy, hogy az már a rózsaszínnél is rózsaszínebb, avagy ízek a lucsokban… Néhol feltűnik egy-egy thrashesebb riff, de lényegében sem új nyarat, sem új perspektívát nem nyit. Ez egy igazi progresszív művészbáró elitizmusának nem fér be a tetszelgő és magamutogató tükrébe, s egy metalcore fan se tud vele mit kezdeni, túl sok benne az olyasmi rész, amely számára vagy túl dallamos, vagy giccses, vagy annyira szokatlan, hogy nem képes megemészteni.
Nincs is más hátra, mint hogy kifejtsem, kinek is tetszhet ez? Szinte bárkinek, aki szereti az igényes és fertőzésekkel teli zenéket, és nem riad vissza a sci-fi fúzióktól sem, amelyeket a billentyűs Fredrik Klingwall passzít a helyükre és teszi még sok színűbbé a szép hangzású és unalmas borítójú Reveal No Secrets-et, igaz ő a Machinery-ben is jól teljesít, de itt érezhetően szabadabbra engedte kacsóit… Mindettől függetlenül, nehéz eset, háttérnek túl intenzív, komoly odafigyeléshez túl hibrid, és kísérletezésnek túlságosan is letisztult, így tehát a pontszámmal se lehet ürgét önteni, a komoly zenészi háttér és tudás ellenére sem!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.