Ha ránézünk a Battlerage borítójára (melyet Gonzalo Ordóñez követett el, s egész ügyes digitálisceruza munka), akkor kinek mi ugrik be róla? Tippelgessünk! Egyáltalán hogyan is hangzik ez a bizonyos Battlerage szó? A fantasy és háborús cucc elsőre levágós, s hogy mi van mind e mögött? Esetleg black metál? Hát… nem igazán, vess csak egy pillantást lejjebb – ilyen tagok nem tolnak blacket és a fordított kereszt se virít sehol, ahogy a pentagram és kifeszített és meggyalázott Jézus se játssza el a tűpárna szerepét. Jó, és akkor esetleg thrash? Na az már inkább. És a power metál? Nos, az sem annyira kizárható. És a heavy? Hell yeah, sínen vagyunk, mint az ország. A santiagói Battlerage műfajilag a heavy metál harcosabb és szerepjátékokkal megkent verzióját takarja, amiben itt-ott akadnak thrashesebb kardcsillogtatások. A chilei banda 2002-ben alakult, és a stílusos The Slaughter Returns nem tudom miféle visszatérés akar lenni, mikor lényegében egy best of… Meg úgy egyáltalán miként is pontozzak, osztályozzak egy ilyet? Ám a helyzet nem ennyire menthetetlen, hiszen…
…gyakorlatilag az első két demó van újrakeverve és megkenve egy eddig ki nem adott dallal, illetve a 2003-as demó nóta 2006-os újrafelvételével. A messziről gyütt srácok zenéje pofon egyszerű alapokon nyugszik; vegyél egy adag harcost és amazont, ezek most az egyszer nem egymással hadakoznak, hanem szaporán szaporodni kezdenek, hogy aztán a barbár romantika is szerephez juthasson majdan a gyermek megszületése után, mikor a gonosz leigázni készül a megtért barbár családját… így hát harcba indulnak az almabortól erősen ittas elfek és orkok ellen, közben sárkányokkal és pupos boszorkányokkal is találkoznak, és rengeteget harcolnak, s mikor éhesek; vacsora csatáznak. Akadnak köztük hősök és árulók, orgyilkosok és SZTK-át nem fizetett kalmárok és foszfor és vashiányos kovácsok. Mindehhez vegyünk hozzá egy nagy adag Manowar-t és egy kevéske Grave Digger-ört és már előttünk tátong a hegyi metál birodalom, ami annyira heavy, hogy már a domboldalra se nagyon képes felkapaszkodni zihálástól mentesen. Mint említettem pár helyen akadnak thrashes részek, de azokat is átissza a hősi heavy medál égető rubinköve… Szerepet kapott egy Omen feldolgozás is (nem-nem a OKI féle corporation, annyira azért nem kavart nagy port a Való Világos hócihő), hanem az amerikai power horda – amúgy ki is lóg ez a sorból, mert valahogy nem uralkodnak el benne a Manowar balták és fejszék szikrái annyira, mint a lemez nagy részén. Amúgy a srácok ügyesek, és az egész anyag minőségi, a hangzástól a külsőségeken át a zenei tudásig. Blessed by the Axe azaz, a ki nem adott nóta is érdekesen hat, hiszen Manowar díszletek Iced Earth szerű tényezőkkel meghintve, vagy pl.. a Grind Their Bones erősen heavy thrash némi speed vágtával, míg pl. a Dark Arrival of Powers Malign a lecsengett korszakok thrasheit jutatta eszembe, kicsit olyan Rumble Militia és társai. Kapunk pár szép szólót is itt-ott, csak az énekes ne akarna annyira Eric Adams orgánum lenni, és akkor talán még meg is bocsátaná az ember ezt a hatalmas epikus csata referenciát…
…epikusról jut eszembe, akadnak benne olyan mesélgetős részek, amelyek a Sabbath-ra (Dreamweaver idők) és a Skyclad-re voltak jellemzőek, de ugyanezek egy része a törpeháború (Manowar) korongokon is visszaköszön. Akinek ez utóbbi nagy kedvenc, s már szénné hallgatta discográfiájukat, s nem zavarja a reprodukció és reinkarnáció klónos íze, az tegyen egy próbát, öltsön barbár gúnyát és szerezzen egy nagy faszú lovat (erős kantárral és olyan nyereggel, mely nem töri fel a seggét), ami elbírja szolizott és izmos testét, s a szűzen maradt – ám azért kellően megtaposott amazon lányokat is rendbe teszi – akár helyette is – s induljon el délnek, amerre koponyák, a távolban perzselő tűz és gomolygó por jelzi a gonosz jelenlétét. Győzni kell, ne hátrálj, heavy metáááál!…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.