Remek alkalomnak ígérkezik ez a mostani egy kis ismerkedésre, mikor a lány átöleli a srácot, az pedig forrón csókolja ajkát… avagy nincs is jobb egy kis hetyke este hetyke kapcsolatától. Nagyjából ennyire forrongó és egy éjszakás kaland a görög Dakrya. A kissé színháziasra vett figura mögött természetesen a pódium és az előadások fanyarú íze is érzékelhető, ahogy a dohos színfalak a csörlők által mozogni kezdenek és megkezdődik a próba. Próbája a felszínnek és a mélységek távlatának; érzéki csatája a díszletnek és a valóságnak, az álmoknak és az ébredéseknek, a tudásnak és a nem tudásnak… A fővárosi banda 2004-ben alakult, s a tavalyi nagylemezt (melyről éppen most olvasol), semmi komolyabb anyagjuk nem jelent meg előtte. A külsőség megnyerő (Jarno Lahti), a hangzás steril (mindkettő a műfaj alapkövetelménye, ha már egyszer a kijelölt ösvény a gothic metál), a zene pedig kellemes, érzéki és szomorkodó (avagy megint csak a műfaji követelmények emelik rongyos kalapjuk meg a tisztelt publikum előtt).
Stílus terén ők maguk atmoszférikus gót metálnak titulálják magukat, hogy mitől atmoszférikus az, ami amúgy is az, azt nem tudom, ez kb. olyan, mint a sötét black metál jelző; evidens hogy sötét, vagyis a fekete általában sötét szokott lenni jobb helyeken… na szóval gothic metálról van szó, amely elég sok tagcserén átesett, mire letették ezt a közel egy órás anyagot. A két énekesnő miatt már első hallásra is beugrik a norvég Dismal Euphony neve, hiszen igencsak olyasmit kapunk, csak az ott felmerülő vérszegény (de azért mégis csak kellemes) sivár black témákat cseréljük fel dallamos death metál szárnyalásokra s már meg is a Dakrya egyszerű receptjét. Ebben segédkezik Sophia X. is, aki remekül kezelni a billentyű felhőket, és olyan szőnyegeket küld a magasba, amelyek egyszerre hajaznak a klasszikára (operák világa) és a síron túli birodalomra (gothic). Néhol a komor férfi hörgés és károgás miatt (a vendégzenész Dagwn követi el, akit a Nethescerial -ból ismerhetünk) még be-beugrik az Atrocity és a Crematory utolsó még hallgatható szívverése (tehát a 2000-res Gemini és a Believe – érdekes hogy mindkét banda mennyire hasonlóan kurvult el és mennyire egy helyről érkeztek és haladnak… s kb. váltások ideje is megegyeznek albumokra és évekre bontva). Sőt megkockáztatom, hogy néhol még a T.O.T. (gyengébbeknek Theatre of Tragedy) kérdése is felmerül, de ez igazán nagy rizikófaktoros kijelentés, ennyivel ugyanis az opera jellegű részletek miatt a Nightwish sem kizárható, de természetesen csak úgy az ajtó alatt szivárog be némi fénye, semmi komoly…
Lényegében a Dakrya tökéletesen alkalmas pihenésre, olvasáshoz és a kritikám elején utaltam rá egyéjszakás kapcsolatokhoz (majd kipróbálom, aztán értesítem a tisztelt publikumot érdemes e kefélni rá ismeretlen lánykát) s minden olyan tevékenységhez, amelyben a zene mellékes, csak háttér – atmoszféra s bizony, ha így nézzük, valóban atmoszférikus gothic metál… avagy a forrongó éjszaka; érzékek-érzelmek és beteljesedések örömteli ölelése után, a reggel fénye mindent felszív és ahogy jött úgy is megy el… kaland volt csupán, ez a Dakrya!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.