Az 1990-es évek black metal szellemét hitelesen reprezentáló Forgotten Woods nevű formáció nem szorul tüzetes bemutatásra, amely abból az aspektusból kapcsolódik az 1996-ban alakult Joylesshez, hogy az előbbi mellékágaként konstatálható. Olav Berland a kezdetek kezdetén a black metal vonulatot erőltette a korai Joyless lemezek esetében, ám már a gyökereknél kiviláglott egyfajta groteszk kisugárzás, amely végül letérítette a zenekart az alap műfaji beidegződésekről.
A norvég Joyless két nagylemez kiadását követően látta elérkezettnek az időt egy válogatáslemez megjelentetésére. A Wild Signs of The Endtimes album tehát 13 éves munkásság számvetéseként fogható fel. A Joyless talán a leginkább ellentétekre épülő banda, amellyel valaha találkoztam, ez az állítás több ponton is bizonyítható. Egy laikus számára a vidám, élénk színekben pompázó borító homlokegyenest más zenére enged következtetni, mint ami fogad, hiszen egy depresszív muzikális és vokális világ köszön vissza a lemezt hallva. A zene is érdekes, mivel a magas hangok, mozgalmas melódiák dominálnak, a műfaj csakis a károgó énekstílus miatt módosul, ezt leszámítva, instrumentális megközelítésben, könnyed rock zene is lehetne a végeredmény. És a kontrasztot tovább domborítja a névválasztás is a Joy ugye pozitív csengésű, jelentésű szó, de a fosztó képző ezt teljesen más dimenzióba lényegíti.
Az volt az érzésem, hogy ezek a zenészek száz százalékig maguknak zenélnek, nincs ideáljuk, céljuk, csakis a pillanatnyi impresszióra helyezik a hangsúlyt. A korong egyébként igen változatos hangulatokat fest le, tehát abszolút nincs kohézió a dalok között, emiatt próbálkozhat vele bárki ilyen-olyan műfaji preferációval a háta mögött.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.