Az idei év első metal lemezei között jelent meg a dán trad/power Iron Fire ötödik albuma. Néhány hete hallgatom, és mindig ugyanazt érzem. Semmit. Persze ez szubjektív, az album ennél sokkal jobb értékeléseket is kapott. Egyes vélemények szerint a banda legjobbja. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy mennyire változatosak az ízlések, és tényleg van olyan ember, akinek ez az anyag valóban tetszik.
A To The Grave semmi erőfeszítést nem mutat, hogy többnek látsszon, mint egy középszerű Helloween, Blind Guardian, Gamma Ray, Freedom Call vagy Dragonforce másolat némi harcos beütéssel. Érdekessé tenné a zenészileg/zeneileg egyébként kifogásolhatatlan muzsikát, ha az Iron Fire valahogyan megpróbálná feldolgozni ezeket a hatásokat, valamit kezdene velük. Elég idő volt rá; 14 év és 4 teljes lemez. Az ötödik lemezre azért általában benő a bandák feje lágya. Jó esetben. Nem értem a Napalm Recordst sem. A műfajban se szeri se száma azoknak a bandáknak, amelyek többre érdemesek, mint az Iron Fire, mégsem jutnak messzebb annál, hogy kis kiadóknál napi gondokkal küszködjenek. Dániában a Manticora vagy a Pyramaze egyaránt többre hivatott, mint ahogy jelenleg működik. Ha a Napalmnak csak azért kell az Iron Fire, mert szeretik a dánul beszélő bandákat, arra ott a mesteri Týr.
De elég a csúfoskodásból. Zárszóul annyit még, hogy az ilyen nótacímeket, dalszövegeket – kölönös tekintettel olyanokra, mint a Kill For Metal, a The Kingdom vagy a Hail To Odin – Eric Adamstől, Joacim Canstól vagy Joakim Brodentől elfogadja, komolyan veszi az ember, a mostanság metroszexuális megjelenéssel pózoló Steene szájában azonban egy cseppet komikusan hatnak. Isten segítsége, a nép szeretete, Dánia ereje…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.