„A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem, s mint hogyha csak megtöltött volna valami értékes eszenciával: jobban mondva, az eszencia nem bennem volt, én voltam az.”
/ Marcel Proust – Az eltűnt idő nyomában /
Mi különbség hazánk és más környező országok között? Nem a szerencsétlenség, mint veszteség, mert az minden soron ott vonul és hosszú karmait a korhadó házak oldalába mélyeszti. Hanem az, hogy míg mi állandóan eljátszuk újra és újra értékeinket és siratjuk az egykori múltat, addig más országokban képesek az újraépülésre, amely ily módon nem predikatív destrukcióba süllyed. Ez a gothic-doom-death horda tökéletes példa erre, Újvidék/Novi Sad kisvárosából, hiszen ha belegondolunk a szerbiai háború nem pár napig tartott és nem kevés áldozattal járt. Rengetegszer merül fel, hogy hazánk legnagyobb baja, a rosszul beidegződött és szocializmusban nyakunkra ült mentalitásban illetve morálban keresendő. Mindenesetre, egy ilyen háború után nem tartom esélytelennek, hogy mi még mindig a sebeinket nyalogatnánk; ennek ellenére nézzük meg említett szomszédunk most hol tart (persze, ott se tej fakad a kőből).
A formáció 2001-ben alakult, két évvel rá kijött az U Kori Tame demó, majd a Tales of Dark… kicsit nagyobb szünet után jelentkezett 2006-ban a Fragile Monuments debüttel, melyet a Solitude Production adta ki, idén pedig a változatosság kedvéért itt a folytatás, melyet Bad Mood Man hozott ki, szép külsőségekkel és jó hangzással.
A lassú és morajló horda nem kevés tagot számlál, bár ezt nem mindenhol érzem a zenéjükön, ami gyakorlatilag a My Dying Bride, a korai Lacrimas Profundere és a svéd Draconian kombóra épül. Megkeseredett férfi vokál, csilingelő női olvadások és mély hörgések váltakozása, egy alapvetően klasszikus zenékre fektetett több, mint egy órás teknőben kerül gyúrásra. A világot természetesen korántsem váltja meg a szerb csapat, de szép és komor dallamokkal operálnak, rengeteg aprósággal és megragadó szólóval tálalva keserű vacsorájuk. Néhol bevillant a korai Theatre of Tragedy, mikor még nem kurvultak el az elektronika értelmetlen és kommersz vizein… s néhol az Autumnblaze nyugodt és elsimuló haldoklása is eszembejutott, ahogy még sok nevet sorolhatnék, de azt gondolom ennyivel is sikerült árnyaltan, de halmazba zárni a Tales Of Dark… zenei koncepcióját.
Elsősorban a My Dying Bride fanoknak ajánlott a dolog, hiszen nem csak a rétegek, de Árpád Takáč hangja egy az egyben Aaron Stainthorpe orgánum. Persze, ez nem fogja értékét mindenki számára feljebb becsültetni, hiszen a szerbiai csapat gyakorlatilag nem más, mint egy igényes mimézis…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.