A fővárosi Heroes Never Lie 2007-ben alakult, 2008-ban volt már egy négy számos demójuk Lost Verity címmel, idén pedig az első EP, vagymi… nem tudom, hogy gondolták a srácok, de az írott CD, se dalcím, se borító, se semmi (tehát végül én is a myspaceükről kaptam le), lassan 2010-et írunk, megértem, ha egy bandának nincs hatalmas tartaléka, hiszen hangszerek, próbaterem, stúdió, etc. s szépen megcsappan az anyagi háttér, de egy színes borítót kinyomtatni és venni olyan CD lemezt, amire lehet nyomtatni… nos ezek nem vagyonok. Szartak bele, kiküldték, hogy majd a barma megírja így is, persze nem tudok mást tenni, csak idegesítő ez a mentalitás. S még hogy a hősök, soha sem hazugok… s máris érdekesen hat a Fight Club-ból Edward Norton stencil is, ha még emlékszünk a filmbeli birtoklásra eső filozófiára, haha.
Mivel végül az mp3-at szedtem le, így a hangzást nem értékelném, sem pedig a külsőségeket, mert nincsenek (avagy egy írott CD mennyire design fehér papírtokban?!), a zenéről pedig annyit, hogy ügyes és divatos hibrid, tele változatos műfaji kavalkáddal és váltásokkal. Így a magyar Sugarloaf-tól (az első lemezük, Manga! időszakából) a korai H-blockx, néhol System of A Down, máshol Machine Head vagy Pantera riffek némi gore böfögéssel, könnyed és súlyos, vidám és repesztő, punkos, hip-hop / raggaa-funky és szeletelő, ügyes refrénekkel és fülbemászó dallamokkal…
…ennél komolyabb kifejtést sem a kedves olvasó, sem pedig a nagyérdemű zenekar ne várjon, a már fentebb említett megoldásokra és mentalitásra ennél többet nem bírtam kisajtolni fonnyadt testemből…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.