A hamburgi The Retaliation Process nem deathcoret játszik, bármennyire is arra asszociálna a 2008 elején alakult horda logója alapján az ember (ezek az átkozott sztereotípiák, mi?!). Bár olyan nagyon messze nem is áll tőle, hiszen mindenképpen jelencoreról beszélhetünk, de közelebb áll a masszív HC és thrashcore vonalhoz, némi metalcore fertőzéssel hígítva a gyűlöletet. A hangzás professzionális, a komor és égi jelekkel teli külsőségek pedig illenek a tartalomhoz. Szkeptikusoknak nagy kuss…
A képződményt simán zárni lehetne annyival, hogy a korai Machine Head és a kései Lamb Of God komplex elegye, de mégsem ennyire egyszerű a helyzet. A fertőzések terén megemlíthető még az In Flalmes, Skinlab, Pantera, HateSphere illetve a dallamos refrének illetve szinte gépies duplázok miatt a Fear Factory jobban sikerült pillanatai. Nagyon nem szeretnék belemerülni a dologba, hiszen korántsem egyedi a Downfall, ám hihetetlenül modern és konyhakész, profi és komplex, amely bár első hallgatásra is szétrakja lábát, de a hetedik fárasztó menet után is mutat újat, amely az erős groovokból és a jól előkészített dallamos refrének használatában rejlik, ezek ugyanis végtelen variánsban keverik újra és újra a színeket. Rosszmájúan talán a crossover is használható lenne, a The Retaliation Process kapcsán, bár annyira nem sokszínű, mint mondjuk a Maroon. Ennek ellenére bátran ajánlom mindazoknak, akik már kicsit beleuntak a jelencoreokba, de nem tudnak lelkiekben szabadulni a metalcore alapjaitól.
Érdekes, vagy csak inkább jól sikerült színfolt a mai jelen és modern kor csapatai közt, na azért senki se számítson valami igazán új dologra, és ez is unalmas lesz rövididőn belül, ha ebbe az irányba kezd el a metalcore gerinctelenedni, de mindenképpen kalap emelést érdemel a hamburgi brigád, ha másért nem, azért mert elismerik a gyerekkoruk nagy bandáit, s ügyes hibrid reinkarnációval rukkoltak elő. Hajrá!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.