Fogalmam sincs, hogy a Scum, mint zenekarnév a Napalm Death kultikus debütjének köszönheti üdvösségét jó pár formációnál, vagy a jelentése indukálta, hogy súlyosabb bandák vegyék fel, mindenesetre rengeteg ilyen nevű csapat van. Mi most az olasz verzióval foglalatoskodunk, amely toszkánai illetőségű és 1996-ban alakult, 98-tól négy demóval, majd 2007-ben a várva várt nagylemezzel jöttek ki, majd idén itt a folytatás. A kiadás minden esetben szerzői, ennek ellenére a külsőségek és a belső egyaránt olyan hatást kelt, mintha kiadó állna mögöttük, holott csak ügyesen összehozták. A hangzásról már mindez nem mondható el ennyire egyértelműen, kicsit vékonyka lett, nem éles, nem is röffenik, avagy egy komplexebb death-thrash hordának a műfaj követelte konvencióinak egyáltalán nem felel meg…
…s sajnos zeneileg is lehetne sokkal erősebb. A beteg szövegek és a perverzióval sűrűn átitatott nóták ugyanis csak ritkán hoznak ki olyan témákat és váltásokat, melyre az ember felkapja a fejét. Nem állítom, hogy bűn rossz és azt sem, hogy nem tudnak zenélni (bár 14 év alatt azért ennél komolyabb fejlődést is felmutathatnának az olasz srácok), csak valahogy nem áll össze az egész úgy, ahogy ebben a stílusban összeszokott. Hatások terén rengeteg név megemlíthető, de mivel a végeredmény, inkább langyos, mint ütős, így ezen halmazok felsorolásától eltekintenék. Mellesleg, pedig rengeteg helyen érzem úgy, hogy lényegében thrash metált hallok, amiben a hörgést (ez sem dörrenik nagyot), s pár súlyosabb részt leszámítva a death metal nem jellemző jelenségként jelenik meg. Próbálkoznak a matekosabb szagadtásokkal is, de a dobos precizitását leszámítva a gitárok igazán ügyes dolgokat nem hoznak ki. Senki se értse félre, nem rossz próbálkozás, csak olyan hibáktól hemzseg, melyektől egy ilyen kaliberű anyagnak nem szabadna, lehet éppen ezért nem találtak eddig kiadót. Rengeteg helyen éreztem vontatottnak illetve unalmasnak, s mint fentebb már említettem csak helyenként éreztem igazán jó riffeket és témákat. Ami viszont érdekes benne, hogy sok az elszállós, építkezős és lassan sodródó bontás, amelyek egy része a Pantera, Testament, Down, Nevermore és társaira emlékeztetett. Megemlíthető még a melodikus death metal is itt-ott, tehát az At The Gates szépen zakatol…
S bár tele van samplerekkel, hangokkal és torzításokkal és a témákban is sok az olyasmi próbálkozás, melyet mondjuk a Meshuggah gerincből nyom, mindenféle erőlködéstől mentesen – szóval van egy modern és mai íze az egésznek, mindennek ellenére az old school jelző ott lépeget a hátérben és bólogatva emlékeztet a műfaj kezdeti és sokkal erősebb produktumaira.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.