Kedvenc orosz kiadónk – Solitude Productions & BadMoodMan Music – folyamatosan újít (hogy miből, miként és úgy egyáltalán hogyan – mikor a nagy cégek mind haldoklanak…), létrehozta a Slow Burn Records-ot, amely alapvetően a HC és post-rock mélyebb tengerére invitálja a kedves érdeklődőt. Az első kiadvány az a split, melyről olvasol – amúgy se szokásuk gyenge külsőségekkel előrukkolni, de most különösen odafigyeltek kedves vodkaborogató barátaink a dolgokra, maga a CD korong is aranyozott és a booklet is ugyanebből a designból kapott egy erős lökettel, melytől az összkép a Relapse-es Mastodon későbbi külsőségeivel hajaz – így néz ki a produktum. Nézzük a tartalmat! Az első résztvevőnk az orosz (ez a kiadó csakúgy, mint a Cold Meat Industry – elsősorban a hazája és környékéről vadássza össze az ilyen-olyan csapatokat: a végeredmény csak ritkán vérszegény) Fading Waves, mely egyetlen ember keze által lesz azzá, amivé lesz, ez pedig Alexey „Lex” Maximuk művészúr. A formáció 2008-ban alakult, egy demó és egy csak bakeliten napvilágot látott EP után ezzel a splittel mutatja meg a világnak létezésének materiális megvalósulását is (hiszen gyakorlatilag kisebb utánjárással-rendeléssel bárhol beszerezhető). A splitre felkerült hét dal amúgy felkarolja és át is öleli a kislemez és demó legjobb (vagy talán összes) dalát, tehát az a fajta promóció ez, amin mindenki csak nyerni tud. A hallgató is? – merül fel bennünk a kérdés önkéntelenül… Igen, a hallgató is, ha vevő a valaki a késői Neurosis és Pelican, Isis illetve a Cult Of Luna féle súlyos, mély ám mégis valahogy lebegő, szárnyaló, álmodozó post-rock muzsikát. Amiben természetesen ott a halál és az elföldelés dere (elég kiemelni csak pár nótának a címét: Megapolis Depression vagy Waiting for End), az art-core és post-metal HC erőteljesebb hasadásai remek dallamokkal és mély hörgéssel kísérve, beszéddel és suttogással – mellékesen nagyon kevés a vokál, majdnem hogy instrumentális a dolog. Ahhoz képest, hogy minden hangszerért Lex a felelős a végeredmény nagyon is élő dolgot mutat, amelyben több az érzelem, mint amennyit az ember elsőre fel képes fogni. Párszor le kell mennie a korongnak, mire átérezzük ezt a féle post-rock HC haldoklást… mellékesen az említett minőség (külsőségek, hangzás, hangszereltség, megoldások avagy a kivitelezés) nemzetközi szintet mutat, egyáltalán nem egy ember által kreált próbálkozást. Van olyan érzésem, hogy erről a típusú álmodozó metamorfozóiról még fogunk hallani, avagy a Fading Waves kellően mély, művészi és érpattintós sav, amelyet nem iszik fel egyhamar a föld, s bizony még sokáig fogja marni a felszínt, mely alatt a mélység, mint létezés és önkérdés – természetesen tátongó…
A másik versenyzőnk a temessük el magunkat minél gyorsabban élve futamban az ukrán Starchitect, melynek a neve az egykori sci-fi nagyoktól származik, ennek ellenére súlyos és önpusztító muzsikát kapunk. A nem túl komoly múltra visszatekintő formációt két ember alkotja és Kherson nevű városkából fertőzik a világot. Elméletileg egy demójuk van, az is idén készült el, erről kerültek fel a nóták a splitre is, melynek a végeredmény a post-HC, post-metal és a post-rock között mozog. Itt a nyers és kicsavart önismétlések adják meg azt a beteges masszát, melyet a Fading Waves a mélységével ért el. A végeredmény nekem kicsit a Converge nyugodtabb illetve a Transistor Transistor, Life Long Tragedy illetve Light the Fuse and Run süppedtebb pillanatait mutatja, de természetesen a hatások terén itt is kiemelkedően jelen van a Neurosis vagy a Pelican. Érdekes, hogy a rekedt károgás-ordítás (némileg screamo) mellett jazzes progresszív fejlődések is megmutatkoznak, melyek néhol táncdal-grungre és alternatív halmazokba szakadnak. Nem egy elsőre megértem és megszeretem csapat, csak úgy mint az orosz post-muzsikának, úgy az ukrán szakadásnak is időt kell adni. Az érdekes az, hogy mindkettőnek más és másért, s míg elsőre a Fading Waves mutat több értéket, addig 4-5 hallgatás után a Starchitect-et éreztem többrétűnek és értékesebbnek.
Mai napig nem fér a fejembe, hogy míg a világban hogyan képesek az oroszok újabb és újabb kiadványokkal előrukkolni, külön kiadót létrehozni egy-egy műfaj halmaznak, de örülök az állandó aktivitásuknak. Remélem a nem rég született Slow Burn Records is még sok termékkel áll elő, csalódni ritkán kell bennük…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.