A Fictive Planets valójában két orosz kísérleti formáció közös splitje, túl sok információ nincs a dologról, csak hogy ez is a limitált 100 példányban kiadott Art of Silence sorozat egyik darabja minden földi jóval és extrával, a promó egyszerű, de a hangzás így is professzionális. Kicsit el is gondolkodtam, minek is az ennyire, megdörrenő sound, mikor maga a zene a dark-noise ambient és a matekos (engem néhol Buckethead-re emlékeztető) agyatlan szaggatás, vagy a semmibe hulló lassú doom-funeral vezeklés keverékét kapjuk. Mint már írtam az anyagról túlságosan sok információ nem volt, s nem mivel nem vedlettem át oknyomozóba, így nézzük a tényeket, azt a kevéskét, hiszen a minimalista fedő még egyszerűbb bookletet takar illetve azért mégiscsak némileg belemennék a kétes infokba; szóval Muhmood nevű figuránk 2007-ben megpillantotta egy zenei fórumba linkelve 
Ego Ex Nihil Noise Therapy féle felkérését, hogy mi lenne, ha ketten készítenének közösen valami kollektív betegséget. A két személyiség nagyon eltérő, míg Ego Ex Nihil alapvetően a sötét ipari-zaj ambient keveredésében jártas, addig Muhmood barátunk az zaj és metal ipari lepárlataival bombázza önmaga és mások agyát is, így tehát a koolobráció az ő részükről, s zenei palettájukat soronkövetők számára, több mint kísérlet és érdekesség. A közel 75 perces korong (tele csenddel és üresjáratokkal) alapvetően, mint már írtam a fentebb műfajokban mozog, de mivel az anyaggal ezen kívül nem tudtam mit kezdeni, két dolog állt előttem, vagy 3 mondatban lerendezem a dolgot némi konklúzióval, vagy minden egyes dalt elemzek, ami hosszadalmas. Nos, e kettőből hoztam én is össze egy splitet, tehát, tömör és velős, néhány szavas jellemzést kaptok, csak hogy világos legyen a végeredmény, meg hogy érdekel-e az amúgy valóban baromian limitált anyag (melyet még így sem hiszem, hogy elkapkodnak majd). Szóval a kezdő Lunar Knots közel 6 percig a zaj és dark-ambient egyvelegével kavarog, majd kapunk pár rideg és vastag riffet, az Admetos ugyanez, ám itt már komolyabb dallamok és témák kerekednek ki, némi elektró és post-rock jelleg is van a dolognak, a split egyik legkiemelkedőbb nótája. Az Achromatic receptje is hasonló, de túlságosan sok a hézag, szétesett, elvetélt tétel, ahogy a Deserted Mass noise-ambient haldoklása is a keserűségen és szomorúságon kívül nem sokat hoz magával. A Lilith Amorpho súlyos riffekkel kezd, s később válik ambient-zajjá-csendé, a Surya olyasmi mint némelyik neofolk 
kezdeményezés, akusztikus haldoklásával egyértelműen Death in June, Blood Axis és társaival mutat hasonlóságot, ahogy a Kronos & Apollo a már említett egykor Primusban is aktív Buckethead témát varázsolja újra, a Priapus valami kibaszott bányaomlás utáni eszméletvesztés és levegőhiány bezárt érzésével barikádozza el magát a zenék világától, hihetetlenül színes és rengeteg hanggal dolgozó dal, ez a leghosszabb is egyben, de sajnos valós értéke nem nagyon van, ellentétben a Hades remek post-rock-ambient post-doom metal tétel. A dolgot érhetőre fordítva, a Fictive Planets rengeteg értékes és jó ötletet, részt tartalmaz, azonban az összkép vagy fogalmazzunk célratörőbben; a végeredmény túlságosan is felemás, túl sok a csend, az üres járat, a felesleges zaj vagy lüktetés, a gitárok pedig néhol túl torzak, ahogy a dobok hangzása se mindenütt ütik meg azt a szintet, amit meg kellett volna. 
De lehet nekem nincs igazam, s ez így egy az egyben művészet, nem lebontva, feldarabolva, nem boncolva, hanem egyben, s ha azt mondaná az Art of Silence vezetősége, hogy mindez egy elborult, nyomasztó, letargikus film zenéje, akkor feltenném két kezem, s esdekelnék a filmért, hiszen annak tökéletesen működőképes lenne, s azt hiszem ezzel ki is mondtam azt a rejtett igazságot, amely abból a szorongó paradoxonból fakad, miszerint ez aktív zenének túlságosan szétesett, elvont, de háttérnek se igazán alkalmas; szélsőséges váltásai végett. Talán éppen ezért gondolom úgy, hogy mint filmzene, a fentebb említett atmoszférának megfelelő képvilág mellé képes lenne kiadni azt a kört, aminek így csak negyedét látjuk. Hatások terén olyan formációkat említenék meg, mint az: iSiS, Buckethead, Chris Clark, Back, Catalepsy, Havoc Unit, Leaf, Hanni kohl, Next life, Vorak, Pelican, Sonar, Mental Destruction, In Slaughter Natives, Blood Axis, Death in June vagy éppen a Whourkr. Ez a split, vagy is inkább közreműködés nem hordoz magában annyi értéket még extráival sem, hogy valóban 100 db-nál többet ellehetne belőle adni. Én természetesen boldog vagyok, hogy részese lehettem egy ilyen utazásnak, érdekes és elgondolkodtató, de semmiképpen sem egy olyan busz, amire szívesen ugranék fel munkába menet, inkább gyalogolnék…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.