„Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tűnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét.”
/Georg Klein/
Nos, a német Mirror of Deception akár a doom metal visszafogottabb nagykövete is lehetett volna, ha nincs meg a széthúzás és az elvesztegetett idő, hiszen 1990-ben alakultak Eszlingeniben, ám csak 2001-ben jelent meg a debüt, azóta megint csak nem egy homokórát fordított meg az elmúlás végtelen keze, s most jelentkeztek idén, a negyedik nagylemezzel. Hihetetlenül lassan dolgoznak, s aki azt gondolná, hogy akkor biztosan remek lemezeket készítenek, az nagyot téved.
A Mirror of Deception kesergő, szomorú és szépen építkező mélységes doom metal, de semmi olyan, amivel igazán kiemelkedhetnének, hacsak nem a Cyclone Empire reklámjával, miszerint „A swabiai doom csapat új lemeze a 20 éves évfordulójuk kapcsán…” A recept egyszerű 
amúgy; hiszen a klasszikus értelemben vett doom metált kapjuk, több vokálos megoldásokkal. Zeneileg olyan képződmények jó barátja, mint a korai End Of Green (Rainer Hampel zenélt is velük négyhúrosán hajdanán), Revelation vagy éppen a Saint Vitus. A lemez hosszú, a dalok fáradtak, az éles penge meg mégsem hajlít a húsunkba olyan mély apró barázdákat, hogy azok igazán feltöltödhessenek vérrel, mint egy elárasztott árok, mely tovább hadakozik határaival és ömleni kezd… nincs se sós, se édes íze, csak keserű. Megkeseredett, szürke vezeklés ez a fájdalom és emlékezés páncélba csomagolt oltárán, az elmúlás az ajtóban topog, de nem fog bekopogni…
Nincs meg az a katarzis, mely után önként adnánk át szánalmassá vagdalt, szarrá farcolt és folytott-fonnyadt, fertőzött hegekkel teli testünk. Sajnálatos, mikor egy csapat, ennyi idő után sem képes olyat készíteni, aminek gerincből kéne jönnie az évek rutinjait nézve, avagy jó dalokat leszálítani. Bár ilyet nem illik írni, de azért megosztom arcátlan véleményem veletek és a német csapattal; ha feloszlanának, a világ tovább róná felesleges és hézagos köreit, menne minden tovább, aki eddig lopott ezután is lopna, aki pedig erölcsi moráljára büszke, az ezekután is ilyen titulusokban tetszelegne szürke hétkötnapjai csúcsán, s észre se vennénk a hiányt, mert nincs ami hiányozzon…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.