Egy újabb Solitude Productions kiadvánnyal lett gazdagabb nyöszörgő világunk, ideje némi körítés után megismerkedni mostani kritikánk tárgyával. A finn Astral Sleep 2004-ben látta meg a napvilágot sztyeppék és tűlevelű barátaink társaságában, tamperei horda már egész korán elkezdte gyártani személyes kiadványait, így tehát 2005-ben demóval, egy évvel rá ennek kislemezes verziójával lepték meg a változatos doom metál szerelmeseit. 2008-ban az első debüttel ünnepeltek majd idén kijött az Agel EP-jük, melyet némileg górcső alá veszünk egy picit, a különböző perspektívák és koncepció fiolái tökéletes táptalajt adnak a fájdalomnak és a beteges death torzításoknak, tele emocionális kirohanásokkal és telített pólusú artériás vérzéssel. Kicsit csalóka az összkép, hiszen ha a szép nyomai munkába oltott borítót és bumfordi logót vesszük, akkor bizony black vagy drone képet kéne kapnunk, ennek ellenére a végeredmény változatos és jól megszerkesztett doom cammogást ad az erre vevő nagyérdeműnek. Lássuk, mit is takar a kislemez alapvető szegmense, s hogyan lesz a mélységből emészthető felszín vagy éppen magával ragadó önön magunk kibaszott börtöne.
Bár finn barátaink egyértelműen elfogadják és büszkék a Type O Negative konstruálta hatásokra, azért az aspektus nem kevés differenciával gyűri maga alá sebes, de azért kívánatos testét. Azonban az aktus kimenetele kellemes elegye az örömnek és a kéjnek, azért mégis csak a fájdalom égisze alatt fogant halott embrió ez kérem szépen. Az összkép közelebb áll a black és death hordalékához, mint a színtiszta doomhoz, így tehát mondanom se kell, hogy mennyire sokféleképpen igyekeznek összepasszítani az amúgy rokon műfajok megkínzott szegmenseit. Szinte minden lassabb és vonaglóbb csapat fertőzése tetten érhető, de elsősorban egy perverz My Dying Bride kelepcéjébe sétál a gyanútlan hallgató, s mikor rájön mit is rejt a sűrű erdő, a kiútját már csak nehézkesen, vagy egyáltalán nem találja meg.
A kislemez három dala annak koncepcióját járja közre, hogy bukik el az éteri fény, hogy fekteti le és hajtja malmára a gonosz, környékezi meg és csúfítja el a szépség és gyönyör megrepedt székesegyházát, majd dobja oda a kutyáknak, amik halálra marcangolják az ezer sebből vérző és koszos, egykoron fehérben tündöklő, ma szürke és zápfogakkal teli testet. A vég mégsem következik be, ügyel klérusunk, hogy messiásunk ne a kereszten lelje halálát, hanem egy elátkozott kuplerájban ajzószerek és gliteringgel fertőzött örömök ágyán, ölelve önmaga materiáját, átadva magát a jelennek, a beteljesülő új életben, amelynek már köze sincs az egykoron tündöklő tegnaphoz. A gonosz jelenléte érezhető, lélegzete egyszerre forró, birodalmi és katakombákból eredő, miközben teste nagy részét a fagy és az csillapíthatatlan éhség teszi fertőző masszává. A megcsúszott és átvedlett alany tehát nem tesz mást, csak eggyé válik a lét minden téren betegesnek tekinthető mocsarával, melynek lápos szélén már ott tündököl a végzet, míg fenekén egy teljesen új létforma kezdi meg burjánzását.
Igényes és természetesen jól sikerült anyaggal lettünk gazdagabbak, fájdalma örök, egyedisége fertőzött, ám még sem zavaró. A háttérben vonagló és mélyen kattogó fénymásoló gép tehát kellően színes és jól sikerült papírokkal szórja tele a gyertyafényben lobogó szobát. Azonban le kell hogy szegezzük, hallottunk ennél már jobban sikerült Solitude Productions terméket is, s bár a Type O Negative sok helyen feltűnik, de egyetlen lélegzetben és leheletben sem marad meg mérvadóan, egyszerűen velejáró betegség, mélységből feltörő abberáció, a death-black és dark-gothic aspektusai között. Nem is tudom mennyire is tekinthetjük az idei anyagot doom metálnak, sokkal több és egyszerre radikálisan kevesebb is van benne, egyszerre tűnik komplexnek és puritánnak, mélynek és felszínesnek, s ezek problematikája felveti annak kérdését, hogy mennyire színház a darab, s hogy ez a felvonás netán nem is egy vörös függönyökkel teleszőtt színpadon, hanem a reális életben vergődik. A felmerülő kérdések egyikét sem lehet maradandéktalanul megválaszolni, már csak azért sem, hiszen a mi elménk, a miénk, az övék meg az övék, de hol is van a gonosz és merre az angyalból lett prosti?
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.