Az orosz illetőségű Letargy Dream formáció egyes Fémforgács olvasónak nem fog újdonságként hatni, de mivel sokan vannak, akik mit sem tudnak a moszkvai csapat múltjáról és jelenéről, így egy picit beleássuk magunkat ebbe a csodálatos masszába. A zenei kohéziót Letarg nevű barátunk hívta életre 2003 táján, gyakorlatilag az ő látomásai és rémálmai, személyes vallomásai jelentik a csapat gerincét. Alakulásuk évében már demóval zaklatták a muzikális palettát, akkor még korántsem túl sok színnel, hiszen a kezdetek a doom-death halmazait erősítették, majd két nagy lemez következett, s idén itt a harmadik, amelyben már nagyon is tetten érhető az a progresszió, amely úgy tűnik a horda égiszivé lesz az évek során. A kiadásért a BadMoodMan Music a felelős, a hangzás korrekt, az orosz nyelv zavaró, a külsőségek pedig szépen sikerültek, a kihajtható booklet egyszerűen, s így természetesen közérthetően skicceli fel, miről is szólnak a szövegek. Vessük magunkat tehát a masszába, hogy a végén még élve vánszorogjunk ki a medence szélig…
A múltat akkor sem tagadhatnák le, ha le akarnák, de az az érzésem, nem is foglalkoznak ők ezzel, a gyökerek jelenléte teljesen evidensen adja ki azt az atmoszférát, melyre sokat segít rá a remek billentyű felhő. Zeneileg így tehát magától értetődő a doom és death halmaz, ami gothic és progresszív alternatív síkokkal lazítja fel a kemény és amúgy áthatolhatatlan páncélt, melyet a Letargy Dream hordoz rothadó testében. Megdöbbentően sok az akusztikus téma, melyeket szinte csak kiegészítenek az amúgy hihetetlenül változatos szóló témák és megtört riffek hada. Hatásokról had ne keljen írnom, hiszen rengeteg nevet említhetnék meg, ahogy a műfajok kavalkádja is ezer színben tündököl, csak valahogy a nyelvet nem bírom megszokni, főleg a dallamos részek esetében. Nem nagyon tudok mit kezdeni a harmadik nagylemezzel, mert első hallásra is érződik a remek munka és a tudás, de ennek nagyon sok időt kéne adni, mire fejünkbe issza magát, megmozgatva és újraformálva agyunk tekervényeit. Így tehát a pontszámban van némi felelőtlenség, hiszen nekem nem volt jelenvaló létem, hogy erőt adjak neki a formázásra.
Ám, aki kedveli a nem mindennapi doom-death folk és akusztikus gothic, progresszív kegyeletek és felszentelt megváltások oltárát, az könnyedén eszi meg ezt a lemezt is, akár reggelire, akár ebédre, ám vacsorára már a mélysége és rémálom jelleg végett sem merem ajánlani. Na, de kinek a pap, kinek a papné, kinek mindkettő… jó éjszakát!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.