„Aber es ist mit dem Menschen wie mit dem Baume.
Je mehr er hinauf in die Höhe und Helle will, um so stärker streben seine Wurzeln erdwärts, abwärts, ins Dunkle, Tiefe – ins Böse.”
/Friedrich Nietzsche: Werke in drei Bänden. München 1954./
A dolog úgy áll kedves olvasók, hogy néha előfordul hogy „házalok”, amit annyit tesz, hogy amik megtetszenek zenék és mostanában az adott bandának van friss anyaga, rákapok – felkutatom az elérésüket, szépen leírom ki vagyok és honnan, s persze próbálok promót kérni. Sokáig vártam míg végül megérkezett a CD, már rég feladtam, hogy valóban megkapom, hiszen már nem egyszer volt olyan, hogy csak ígéret maradt a dolog vagy közben a messzi országból érkezvén keverte el a posta. Ám siker koronázta a tervem, szóval ismerkedjünk meg egy olyan orosz csapattal, melynek neve ez idáig szerény véleményem szerint idehaza csak nagyon kevesek által volt ismert. Remélem az igényes produkció hallatán többeknek fog ezek után ismerősen csengeni az Anabioz név. Az alapvetően népzenei alapokra fektetett banda 2003-ban alakult Bashkortostanban. Még abban az évben egy demóval, majd rá öt évvel egy debüttel jelentkeztek, tavaly pedig megérkezett a második nagylemez az Irond és Molot Records jóvoltából. Az igényes fedő és booklet – W. Smerdulak – illetve a korrekt hangzású lemez nemzetközi szinten mozog, nem is beszélve a zenéről, amely remek elegye a Doom-deathnek a már említett folk szegmensekkel mohón meghintve.
Ha utóbbit levennék, a végeredmény gyakorta adná azt, amit a korai Theatre of Tragedy s tegyük hozzá hogy Olga csengő magas orgánuma erősen hajaz Liv Kristine tónusira. Mellesleg Olga felelős a szövegekért (melyek nagy része angol), a már említett vokálért és a hegedűért is, a másik torok Anton, aki pár helyen dallamosan, ám túlnyomórészt mély hörgéssel kíséri az alapvetően középtempós muzsikát. A TOT mellett olyan neveket említhetünk meg, mint az Alkonost, vagy éppen az Arkona (Арконa), de ha nemzetközibb neveket szeretnétek olvasni, akkor itt van nekünk, pl. a Korpiklaani vagy a Týr.
Érdekesen hat az egzisztencializmus előhírnökének számító Nietzsche idézet egy folk banda borítójában, de a helyzet az, hogy bizony nagyon is beleillik a képbe, az életfáról, tudásról és világról kialakított individualizmusa – ugyanis a szövegek nagy része valóban gondolkodó, mélységgel és építéssel foglalkozó koncepcióban íródtak, s ez jellemző magukra a nótákra is. A dalok megírásakor nagy hangsúlyt fektettek a változatosság erejébe, így gyakran gyors témákat szeletel fel a lassú középtempó, a cammogó monstrumok, szaggató riffek, rock’n’roll jellegű szólók s persze a tiszta hegedű éteri fájdalma. Az Anabioz második lemeze is azt a halmazt erősíti, melyet a szláv népek kultúrájából olyan erősen és személyes varázzsal tudnak kiragadni. Nem mesteri munka, hiszen korántsem egyedi, de egy biztos; aki rajong az ilyesféle zenékért, annak ez is be fog találni. Viszonylag kevés a kórus és nem a vidám és szerelmes folk halmazt kapjuk (kivételt képez a Good Ale, Srong Ale amelyben van öröm, ivás és kórus is dögivel), a mezsgyéjén ott a keserűség és az életuntság, annak ellenére is hogy maga a zene nagyon is életre való.
Nem történt semmi igazán hatalmas dolog a …To Light megjelenésével, csak egy újabb remek anyaggal lettünk gazdagabbak a vodkák és sztyeppék földjéről!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.