„A halott karácsonyfákról az embernek eszébe jutnak az elgázolt macskák vagy a megerőszakolt gyereklányok – fordítva felráncigált kismackós bugyijukat fekete szigetelőszalag tartja lehorzsolt csípőjükön.”
/Chuck Palahniuk – Harcosok klubja/
Az észtországi Talbot neve hallatán sok miden eszembe jutott, főleg hogy a Slow Burn Records adta ki, ami ugyebár az orosz Solitude Productions mellék „rügye”, szóval rengeteg dologra gondoltam, de hogy a mindössze két tagot számláló formáció hömpölygő stoner-doom üdvöskék lenne, nos arra semmiképpen sem. A kő görgető veszett banda barangolása mellesleg 2003 tájékán kezdődött meg Tallinn nevű városkában, s azóta egy kislemezzel illetve single cuccal indultak neki a túrának. Érdekesség még talán, hogy fanatikusan kötődnek a gólyákhoz (ettől függetlenül az EOS fedőjén valamiféle bogarak láthatóak) és a tavalyi debüt egyetlen nótája se szerepelt az azt megelőző anyagokon. A külsőségek puritánok, ugyanis a Slow Burn Records termékek nagy része erősen limitált és speciális, én magam csak a lemezt kaptam kézhez (eredetileg Digi-pack formában vásárolható meg), szóval nagyon a témát nem értékelném és boncolgatnám túl. Ellenben a hangzás masszív, koszos és mély, amilyet egy jóféle stontertől várhatunk.
Az imént említett mély hangzás tekergő háttér kozmoszhoz, grooveos basszusokhoz, tompa dobokhoz és szétfolyó vokálokhoz kapcsolódik hozzá, a végeredmény így érdekes, hiszen úgy kap és használ progresszív elemeket, hogy közben a Black Sabbath kapcsolódik össze a Down féle spirállal és nem is beszéltem még a Mastodon és társai féle lázadásról. Az egészben nagyon durva az az impulzus, mellyel a 80’as évek doom metálja a post-rock fellegekhez igyekszik kapcsolódni, s ez a disszonáns harmónia eredményezi végül azt a megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan miliőt, melyet a Talbot képvisel. Hihetetlenül egyedinek tűnik, holott csak jól operál a múlttal, hasznosítva a tudományuk eltagadhatatlan tudását és eredményeit. Semmibe hulló vegetáció ez, mély és komor ősrégi halmaz, amely előtt megtorpan a tisztaság, s az éteri fény egyaránt. Ez a méhburokban lélegző torzszülött nagyon is jól tudja, hogy már fogantatásának pillanatában egy másik világ eljövetelével kapcsolják majd össze, s lőn világosság, jöjjön el a Mennyek kapuja és a diadalok íve; a Talbot él, s mint ezeréves mamut, úgy vonul át a tömegen, eltaposva és nyomorékká téve mindent, mely lábai alá kerül.
Ha vegytiszta zenére vágysz, messze kerüld el az észtorsági bagázst, de ha érdekel egy különleges vegyület, amiben ott a ’70-es évek ős heavy metálja, a közelmúlt post-rock szárnyalása némi post-metállal vegyítve, s meg sem nagyon említve a ’80-as évek doomjának hórihorgas halmazát, nos akkor az EOS közel háromnegyed órás mamut csapását az első perctől az utolsóig élvezni fogod!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.