Tankcsapda
Liliput Hollywood

(2019)

paff

2019. október 26.

6

Pontszám

8

Telnek múlnak az évek és én még mindig izgatottan várok egy-egy új Tankcsapda albumot. Adott már nekem annyit ez a zenekar (aki akarja olvassa el az EFOTT-os koncertbeszámolómat és megvilágosodik, mire gondolok), hogy ezt nyugodtan megtehessem, minden bűntudat nélkül. Alapvetően nem szeretem a nagy megfejtőket, a hűdeokos megmondókat, akik minden új lemeznél újra felteszik az unalomig ismételt lemezt, hogy a Tankcsapda milyen szar (már). Lehet, hogy valakinek szar a Tankcsapda, aláírom, de az lépjen tovább és kész. Azt hiszem jelenik meg annyi kiadvány napjainkban, hogy lehet miért rajongani. Szóval ez az írás egy mai napig Tankcsapda rajongó srác tollából származó szösszenet, aki nem vitatva a múlt megismételhetetlen lemezeinek (kb. 2006-ig számomra nem volt gyenge Csapda album) dolgait, próbálja a mai Tankcsapdában is megtalálni az értéket.

Nyilván ami rossz az rossz, még ha a kedvenc magyar zenekarom is adta ki, de az új lemez nem lett az, közel sem. Nyilván nem egy Ember tervez vagy éppen Agyarország, de egyáltalán nem rossz. Szóval aki egy új-régi lemezt vár, meg gyökerekhez való visszakanyarodást, meg mit tudom én még, hogy vegye vissza magát Lukács – ha már egyszer ugye eladta magát – az csalódni fog. Az írás a többieknek szól, akik hozzám hasonlóan nem várnak mást, csak annyit egy Tankcsapda lemeztől, hogy szórakoztasson. Ennek pedig az új lemez maradéktalanul eleget tesz, 2006 óta talán a leginkább.

A lemez megjelenését megelőzően kijött két nóta nekem egyaránt tetszett. A Janklovics Péterrel felvértezett  klippes Szevasz Öcsém egyből bejött. Ültek a poénok és még a nótával sem volt semmi gond, sem szövegileg, sem pedig zeneileg. A másodikként kicsúszott A világ posztol szintén tetszett, szóval elég bizakodó voltam.

Aztán megjelent az album és le is törtem, mint a bili füle. Egyszerűen csalódtam. Aztán valahogy még is beragadt a lemez a lejátszóba és sorra jöttek elő az erényei.

A kedvenceim a már említett Szevasz öcsém mellett a Megölni engem, a Tankcsapda mércével mérten meglepően durva részeket is felvonultató A gyűlölet a régi illetve kiváló Pattanások és szemüvegek.

Az utóbb felsorolt képében egy igazi party-himnusz született, mely frappáns soraival nem csak megnevettet, de el is kezdtem egyből várni, hogy hallhassam élőben.

„A szomszédunkban lakik egy bige, aki naponta ötször rám ír/Szúrnám is én, csak az a baj vele, hogy úgy néz ki, mint egy vámpír/Fekete a körme, a bőre meg olyan fehér, mint télen a hó „

A lemezt záró, Robinak és Katának íródott Nincsenek szavak pedig olyan gesztusról és emberségről árulkodik, ami előtt csak fejet hajtani lehet.

A megjelenése óta hallgatom a Liliput Hollywood-ot ami szórakoztat, hova tovább több kedvencem is lett róla. Én továbbra is nagyon szeretem Lukács „Jancsiékat”, és hallgatom az új lemezt (is), amíg „a sok fasz meg
elemez, hogy milyen a lemez és ugat csak, hogy micsoda celeb ez”.