Meg kell hogy mondjam, eddig nem tudom, miért nem találkoztam a Catuvolcus formációval, mivel hatalmas black metal fanatikus vagyok és ennek a „réteg-zenének” elég sok alfaját kedvelem, kezdve a pagan-től egészen a raw-ig, bezárólag a satanic-al. A banda maga viszont a meglepetések tárháza; nem elég, hogy Kanadából származnak, még a fennállásuk sem túl régi; 2007-ben tűzték a folk/black metalt a lobogójukra. Összesen hárman ügyködnek a fiúk, de nem is baj ez; az Immortal-nál is bejött!
A Gergovia címet kapta a trió harmadik, 2012-ben megjelent korongja, a Deathbound Records gondozásában. Ez lett a banda második teljes lemeze. Kilenc vérbő nóta kapott helyet a kiadványon, ami egy hangulatos intro (Elaver) után kőkeményen vág minket arcba másodikként a Par monts et par vaux. Őszintén szólva nem vártam volna a nyugati régióból, hogy ilyen minőségű zenét csináljanak, szóval rettenetesen lenyűgözött. Úgy látom, a számcímek főleg franciául íródtak, ám sajnos hosszú keresgélés után sem leltem dalszövegekre, így azt nem tudom megmondani azok milyen nyelven olvashatóak.Az album erőteljesen használja a tipikus folkos, paganos effekteket; igazi harcba vonuló csatazene lett kivétel nélkül minden felvétel. Ezt nagyon ügyesen elegyítették a black metal sajátos jegyeivel; károgás, üvöltés, gitárreszelés, hörgés. A dob nagyon technikás lett; egy percre sem unatkoztam, miközben hallgattam, pedig nálam ez nagy szó; nagyjából négyszer-ötször neki kell feküdnöm valaminek, hogy meghallgassam, ám ennél az albumnál ez szerencsére nem érvényesült. A gitártémák is felüdítően változatosak voltak, valóban a legjobb kifejezés erre a „harci-riff”. Néhol ugyan éreztem enyhe Amon Amarth jelleget, de a fiúk nagyon ügyesen variáltak a témákkal, hogy a legkevésbé tűnjön ez fel. Szerencsére ritkán hallani a tipikus black metalos „tukatukatuka” dobot; egyáltalán nem illene egy ilyen frankón összerakott gitáralaphoz és a néhol dallamos énekhez. Mondjuk pro és kontra; a Windirnek bejött a dolog.
A második szembeötlő szám a korongon – legalábbis nekem- a Litavittos címet kapta. Itt mondjuk tipikus blackes darálás megy a nóta legelején, ám hamar visszatérünk a csatabárddal és pajzsokkal hadonászó vikinghangulatba. Többször is visszatér a darálás, ám azt kell mondjam, ezt is rettenetesen jól oldotta meg a zenekar; egyáltalán nem untató, sokkal inkább erőt sugárzó. Ezt a dolgot erősíti, hogy több helyen is tempóváltást véltem felfedezni, ám nem csak itt, a többi számban. Ahogy közeledtem a vége felé, felcsillant egy-két Norther jellegű dallam is, bár nekem személy szerint a Norther kicsit unalmas zene és mindig amolyan „vidám metal” hangulatom volt tőle, ám ez a Catuvolcusról egyáltalán nem mondható el; fantasztikus zene.
Ahogy utána olvastam, a zenekar neve maga annyit tesz magyarul: „Harci farkas”, az album címe pedig i.e. 52-ből származik, Caesar légióihoz kapcsolható. De minden poént nem lövök le, aki szeretne, nézzen utána! 🙂
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen pozitívan tudok írni egy folk/black metal bandáról, de a Catuvolcust bátran ajánlom az Amon Amarth-féle vikingőrülteknek és a hagyományos, ám dallamosabb black metal fanatikusoknak is. Nálam vitte a pálmát.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.