Nem törvényszerűen metál (azaz: fém) lemez, legfeljebb a szó posztmodern értelmében, de szerintem mindenképp említésre méltó. A frissességét tekintve ugyan másodlagos (2009-es) anyag az elmúlt évek egyik legeredetibb poénja a magyar underground indusztriális berkeiből.
Az egész a ’80-as évek végén kezdődött, amikor is (Fény)Fehér „Büdös” István és társai elindították az Ápolók nevű zenekart, amit persze szintén hülyeségnek szántak, később igazi miskolci legenda vált belőlük, de még külföldre is eljutottak a turnék alkalmával. Aki ismeri az egykori A.E. Bizottság nevű együttest, az nagyjából el tudja képzelni, miről volt szó az Ápolók esetében is. Aztán a Pista összehozta a Büdösöket is valamikor a ’90-es évek közepe táján, amellyel lényegében megalkotta a magyar dadaista punkot, a lá Exploited, fúvóshangszerekkel tarkítva, az Ápolók pedig átalakult a miskolci vasgyárról (azóta bezárt…) elnevezett DIGÉP zenekarrá. Talán a Lyuhász Lyácint Bt. adta nekik az ötletet, talán nem, de az tény, hogy létezésüket pusztán annak köszönhetik, hogy… miskolciak. Miskolcon élni pedig egy életérzés, egy külön életstílus, azt hiszem ezt senkinek nem kell magyaráznom. Szóval a tagok jómunkásemberekhez méltóan a munkagépeiket kezdték el használni, hogy spontán zenei improvizációkat csaljanak ki belőlük, és íme, megszületett a DIGÉP. Sok-sok évig csupán koncerteken lehetett találkozni velük, 2009-ben viszont a stúdiólemezig is eljutottak, micsoda teljesítmény.
Az 5 elemi címre keresztelt albumot továbbra is csak azoknak lehet ajánlani, akik vevők a Fényfehér Pista hülyeségeire, de akinek bejött a régi Ápolók vagy a Büdösök, azok nem fognak csalódni ebben sem. Mint amikor a melósok bediliznek a gyárban, és sajátos elvont, kaotikus világnézetüket akarják kifejezni ezen az őrületen keresztül, na, olyan ez a zene. A dadaizmus azért megy itt is rendesen, jó példának ott van a multikat kiosztó CTP című dal („Cora, Tesco, Praktiker – mindezekre szarni kell; Interspar és Miskolc Pláza – gyűrűsférgeknek székháza„), vagy a kórházsorozatokat (?) és rákos betegeket egyaránt megszentségtelenítő Onkológiai pornó (személyes kedvenc), illetve az iszlám vallás terjeszkedését kritizáló Welkam Iszlám-duó is („béke viszlát – welkam iszlám„). A humor sem a klasszikus értelemben vett humor, ez is természetesen önmaga ellen forduló avantgárd, dadaista humor, de működik. A Fémszörnyeteg c. dal például egy szódásszifon (!) életét mutatja be, első szám első személyben. A zenei résznek a hagyományos punkhoz sincsen amúgy több köze, mint a metálhoz, ez indusztriális zene, és ennél pontosabb műfaji megfogalmazást én sem tudnék találni neki. Van itt köszörű, lángvágó, mixer, helyenként techno-jellegű ütemek, miegymás. A produkció persze nem hibátlan, a felvétel minősége gyakran vacak, a szövegeket nem lehet érteni a sok effektelés miatt, a keverés huszadrangú, de annyi baj legyen, gondolom ennyire futotta a zenekarnak, de még ez is becsületes teljesítmény egy ilyen brigádtól.
Ez egy életkép Miskolcról, a vasgyárról, és az őrületről. A műfaj kedvelőinek alapmű, és kész. Ajánlhatom esetleg a Csermanek Lakótelepet és a Kórház a város szélén c. sorozatot is emellé? 🙂
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.