Ahogy végigtekintettem a CD-hez mellékelt Bio infót, illetve szemeimet legeltettem a teljesen black metal hangulatot árasztó zenekari promófotón, úgy éreztem, ez az, ami hatalmasat fog szólni, ha megnyomom a „lejátszás” gombot. Ütött is, csak nem úgy, ahogy én azt vártam.
Adva van egy görög black metal banda, akik 1994 óta tevékenykednek, és hátuk mögött hagytak már 5 nagylemezt, több demót és splitet is. Belehallgatgattam mindenek előtt a korábbi anyagaikba, színtiszta pusztítás, mondhatnám azt is, hogy meglepően északi hatást kapunk egy athéni zenekartól. Azért valljuk be, nem sűrűn láthattak havat a fiúk, ami ehhez az egész hideg, elvetemült stílushoz dukálna, nem is beszélve a fél évig tartó sötétségről, nomeg templomgyújtogatásról. Kifejezetten kellemesen sötét riffeket, súlyosan tapintható gonoszságot éreztem több korábbi számukban is, így nagyon izgultam, mit sikerült kihozni a legújabb, Long Life Death című nagylemezükből.
A korong egy picit sablonos, ám sejtelmes introval kezdődik, ami az album nevét viseli. Rögtön utána már progresszív aprítás fogad minket az Apocalypse of The Ancient Ones számmal. Ám legnagyobb meglepetésemre egy teljesen death metal szagú nóta fogadott, meg is néztem a CD-t, hogy jót raktam-e be, annyira más volt, mint a korábbi anyagok. Nincs ellenemre a death metal sem – mondjuk limitáltabban, mint a black, ez tény -, de nem ezt vártam. Leginkább olyan érzésem volt, mint amikor a Behemoth a korai raw black metalból átváltott a black/death metalos agyszétverő darálásba.A húsdaráló pörgés nem enyhül a további számokban sem; erős Behemoth, Belphegor elemekkel tarkított pusztítás jut ki annak, aki ezt a lemezt meghallgatja. Kifejezetten jó lett például a Faceless Wrath of Oblivion szerzemény. Ha károgást vesznek fel a hörgés helyett, teljesen black alapmű lenne, így viszont súlyosan áthajlik a másik pólus felé.
Az albumról túl sokat nem tudok elmondani. A számok némileg egyformák nekem, szép, tisztán szól, ám teljesen összezavart ez a blackes-deathes dolog. Szerintem nem jó irányba hajlanak, a korábbi kiadványaik sokkal közelebb állnak a magamfajtához. Kaiadas énekes hangja is jobban tetszett korábban, nem tudom, miért változtattak ilyen radikálisan.
Aki szereti a black metalnak nevezett teljes erőbedobással mellkason vágós death metalt, annak mindenképp ajánlom eme gyöngyszemet, ám aki a korai Naer Mataron anyagokat akarja viszont hallani, az inkább ne hallgassa meg. Talán a Darkthrone lépett ilyen radikálisat anno, mikor a black metal istenek kategóriájukból átváltottak teljesen hétköznapi punk-rock-ba. Ki tudja; ez a két banda talán tud valamit, amit mi nem.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.