A Boreal Hymn egy atmoszférikus ősi pogány folk zenei projekt, amit a kanadai underground metalvilág két jól ismert arca, Colby Hink (Wormwitch, ex-Old Graves) és Bronson Lee Norton (Seer) hozott létre. A leginkább akusztikus és egyéb népi hangszerekkel („frame” sámán dobok, doromb, hegedűk) megkomponált veretes epikus metal zenéjükkel és ősi harci mantráikkal az elfelejtett ezoterikus bölcsesség szellemét, filozófiáját, hagyományait állítják szembe mai alulértékeltek modern életünkkel.
Bár zenéjük nem újkeletű, hisz gyökereik hasonlóak az Einar Selvik vezette Wardruna, a Heilung, a Skáld, a Bathory, vagy épp számtalan más ilyen irányzatú zenekar világához, eszmeiségéhez. Természetesen ezeket az ősi gyökereket épp olyan egyedülállóan és csodálatos dallamokkal fejezik ki mint a felsorolt csapatok, mivel zenéjükben meg van az az elbűvölő, varázslatos sötétség, romantika, ami az ilyen fagyos, de mégis „pogány” hittel tüzelt dallamok alá kellenek. A páros, 20 perces, négy tételes Tundra című demóját november elején bocsájtotta ki és már nyitó Labrynthian Graves dalukban rögtön a pogány metal fagyos mezeire visznek minket. Komor, sötét, harcias, elnyújtott epikus hangnemben megszólaló gitárjai, és többszólamú himnikus kórusai, csatakiáltásai egyből a Bathory viking örökségét (Hammerheart, Twilight of the Gods) idézik elém. Azt követő Glimmer In The Umbra is ezt a fonalat követi jókora doromb melódiák, mantra kántálások és ólomsúlyú riffek támogatásával.
A demó csúcspontja (nemhiába… érzékeny a lelkem) a teljesen folk / népi atmoszférára épített Banner Of Grief daluk. A dalban kiválóan sorakoznak fel az epikus dallamok, kánonok, nagy karósuk, a csengők, hegedűk, dobok és egyéb népi hangszerek kavalkádjai, amik egy igazi dallamorgiát eredményeznek a füleinkbe. A záró Defiance Against The Breath Of Gods daluk pedig egy harci ballada dicsőséges fényárjában úszva újra magasra emeli a himnikus metal zászlaját.
A Boreal Hymn ontja a tüzes dallamokat és a rég elfeledett ősi bölcsességeket. Komor, már black metalba is hajló fagyos, zord, középtempós dallamiban mégis van egyfajta varázs, ami vitathatatlanul egyedülállóvá teszi, és kiemeli a műfaj tucat száma közül. Egy próbát mindenképp megér, hogy sok bejgli után újra magadra öltsd a páncélod.
A demó a Sacrificial Sounds jóvoltából hamarosan limitált példányszámú kazettán is beszerezhető lesz.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszi, az ajánlót! Nem ismertem őket, de kár lett volna kihagyni. Van akarat az egyediségre való törekvést illetően. Tetszett, ahogy beleszőtték a zenéjükbe a „folkos rigmusos” dobolást, hangulatot, miközben továbbra is metál maradt a dal. Nagyon-nagyon sok ilyesmi „északi” muzsika van. Folk, vagy akár folk-metál banda. Ettől függetlenül, mindig érdemes figyelni az újdonságokra, mert ki tudja, hogy az ember mikor akad bele valami értékálló anyagba, még akkor is, ha már hallottunk hasonlót kategórába esik.