Kérem, készítsék be kedvenc kavicsaikat. Akinek nincs, az nyúljon bátran a divatos virágcserépbe egy maroknyiért (persze csak akkor, amikor a kedves felesége éppen másfelé pásztáz éles tekintetével), vagy ha ez kivitelezhetetlen, akkor nyugodtan szedhet a födém, lábazat, vagy a szomszéd óljának betonjából egy méreteset, mert kövezés lesz hamarosan. Az áldozat én leszek. Az ok, ami kiváltja a tömegvonzásom drasztikus meghatványozódását a sódermenekültek körében pedig az, hogy ezennel bevallom: manapság már nem szoktam magyar előadók koncertjeire járni. (Megszámlálhatóan kevés kivétel persze akad.) Így aztán a ZBB neve sem mondott nekem semmit egészen addig, amíg bele nem lestem a banda weblapján közzétett bemutatkozására. Elolvasván egyből kíváncsi lettem a Holnaptól… című bemutatkozó lemezükre!
Íme, a magyarázat:
„Tunyogi Péter tragikus halála után két zenésztársa, Fischer László és Kékesi”Bajnok” László úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy új zenekart.
A terv az volt, hogy mindenképp új dalok szülessenek, egy új bandától. A dobok mögé Donászy Tibor került, a billentyűs Nagy Zsolt, az énekes Kiss Zoltán lett, megalakult a Zöld a Bíbor Band. Elkezdődtek a próbák…
Az első bulikon főleg a régi, nagy P.Mobil, TRB, Korál nóták alkották a műsort. Ahogy teltek a hónapok, szép lassan megszülettek a saját dalok is és beépültek a koncertprogramba. 2010 tavaszán Donászy Tibor kivált a csapatból. Helyére rövid keresgélés után Krecsmarik Gábor érkezett. Gabi érkezése új lendületet adott a ZBB-nek, főleg a saját dalokban. Lassan elkészült egy lemeznyi anyag.
Ekkor újabb kényszerű tagcsere következett. Kékesi „Bajnok” László helyére Tolmacsov György érkezett. Ezzel kialakult a ZBB jelenlegi felállása. 2012 nyarán elkészült az első lemez, de már van jó néhány ötlet a második lemezre is. Közben folytatódik a koncertezés, gyere el és ismerj meg minket Te is!”
Tehát zöld a bíbor. Esküszöm a csendesen potyogó lucfenyő tüskék életére, hogy eddig ezt nem tudtam. Én mindig magabiztosan lelilásbordóztam ezt az ősi árnyalatot. Nem baj, jöhet az újabb kőzivatar. A komolytalankodást félretéve nem igazán értem a névválasztást. Mert van a már-már klasszikusnak számító A Zöld, a Bíbor és a Fekete című P. Box szerzemény Radics Béla emlékére hangolva, de annak van értelme. És ha megemlítem (a túlzott alkoholmentes pezsgő fogyasztás miatti rosszmájúságomból) a fura betűtípust és a szokatlan borítót, akkor el is kergetném a már éppen érdeklődni készülőket. Ezért aztán nem is folytatom a papíros lehúzását. Meg nem is tudnám tovább, ugyanis a belső oldalak megfogtak. Könnyen olvasható szövegek, élettel teli, kifejező fotók és foltmentes matt kivitel. Kell ennél több?
Igen! A ZENE!
A stílust megahatározta már maga az együttes, és csak kiegészíteni tudom. És fogom is, mert a cd-t sokadjára hallgatva egyre inkább úgy érzem, mintha Koroknai Árpád korábbi munkássága sűrítené be a ZBB konyhájából kiérkező ízletes levest. Egészen konkrétan a nyitó dal akkora Szfinx-hangulatot dob az asztalra (Vad játszma album), hogy a magamfajta vén rócka remegő kézzel azonnal hángedliért nyúl. Tempós, szintiszőnyegen lebegő dallamfolyam zongorás hangzással megerősítve a szólónál. A dal vége felé a gitárok húrjai is megtekerednek, ezzel válik kerekké zeneileg a nóta. A szöveg nem csupán olcsó közhelyszótár-lapozgatásból áll, ötletes sorok kergetik egymást egészen az utolsó (csak a pontosság kedvéért: útra) szóig. Viszont úgy érzem, hogy a mondanivaló nincs összhangban a zenei érzelemmel. Fura. Lehet vidáman is felfogni a leírt szétválást meg letargikusan is. A zene viszont leíró hangulatot ad alá, ami így disszonánsan hat. Nekem, teszem hozzá gyorsan. (És sajnos több nótánál is ugyanezt a kettősséget véltem felfedezni.)
A második szerzeményként hallható Ha valami fáj kezdete meglepő módon Arjen mestert idézi, de nem tart soká a zenei disszidálás, ugyanis a téma kibontakozásakor már egyértelmű P.Box témákat kapunk az általam nagyon kedvelt Koroknai-érából. Itt a mondanivalót érzem kicsit ihlettelennek, a finom szólóval megtűzdelt középtempós muzsika viszont kifogástalan.
Kiss Zoltán hangja és énektémái végig elvarázsolnak az egész lemezen, egyértelműen ez adja a csapat velejét. Talán csak a hangremegtetés használatát csökkenthetné néhol. A gitárból viszont határozottan szűkmarkúan adták a jeleket. Egyszerűen kevesellem a szólózást, a tekerést, a kifejtegetést, a bátor elkalandozást. Megteszi helyette a szinti, de néha még a basszusgitár is. Talán az egyetlen hangszerközpontú dal a Vihar előtt (második kedvencem). Itt ugyanis a döngölős téma és az azt feloldó refrén ellentéten van a hangsúly, az énektéma háttérbe kerül. Tökéletes zárótétel!
Nem megyek végig a dalokon, de egyet kiemelnék. Személyes kedvencem, a Mondd, hogy újra szép lesz ugyanis mestermű! Ezt hallgatva újra lázadó gyermek leszek, újra átélem a kiábrándultság és sorstalanság bosszúszomjas világát, ölelő menedéket keresve a rockzenében. Köszönöm Zsolt és Zoltán! (Az Utazót nyitó Boney M-et idéző dobtéma is pofás darab, nagyon megörültem neki!)
Már csak egy megjegyzést szeretnék megosztani a lemezzel kapcsolatban, azon belül is az egyetlen ballada, az Álmomban még késztet okoskodásra. A hegedű használata jó ötletnek bizonyult (sőt, kicsit előbbre helyezve jobban húzta volna talán a hangulatot), azonban a zongora lehetett volna kicsit szellősebb is, legalább a szakaszok között, mert az meg elég tömény lett. (Mondom én, zongoraimádó…)
Örülök, hogy megismertem a ZBB-t, egyenlőre csak a házam teherhordó falain belülről ugyan, de mit lehet tudni? Lehet, hogy egyszer a lábaik előtt az első sorból fogom üvölteni a szaftos magyar rockot! Mert jó az, amit csinálnak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.