Akár még aggályra is adhatna okot, hogy ez a 2003-ban alakult lengyel zenekar igazi aktivitást miért csak a 2010-es évtől feltűnve mutat – mert közel hét év alatt egyetlen demót és splitet nem neveznék igazán bő termésnek. Mégis reményre adhat okot, hogy az első egész estés albumuk, a 2010-es Child Of Hell után itt van a tavaly megjelent opusuk, a The Great Read Dragon.
Talán nem kell ahhoz mélyen ismerni a lengyel zeneipari piacot, hogy kitaláljuk, egy 27:26-es zenei anyaggal milyen stílusban is tevékenykedhet a zenekar. Igen, aki a death metalra tippelt jól voksolt, és akár ennyivel el is intézhetnénk, de nem Mi.
Mielőtt akarva akaratlanul abba a hibába esnénk, hogy már magunkban kialakítottunk egy összképet a zenekar iránt, hát ne tegyünk, mert elkövetjük a lemez értékelésénél az első hibát.
A valójában kilenc dalból és egy felvezetőből álló album egy ízig-vérig death anyagot rejt magában. No, de mégis milyet? Nos, olyat aminek a stílus nagyjai és a sajátos lengyel környezet ízei megfelelő alapot adnak. A zenekar tagjaira vitathatatlan, hogy a „klasszikus” külföldi előadók közül a Deicide, Morbid Angel korai anyagai tettek nagy hatást. Az is megkérdőjelezhetetlen, hogy a hazai előadók közül a Hate, a Vader, – de mindközül legjobban – a Behemoth hatások kristályosodnak ki a hallgató számára.
Mindezen kedvező konstellációk mellett sincs túl rózsás helyzetben a Wieluri csapat. Talán azért sem, mert a Psycho Records nem a legjobb anyagi helyzettel rendelkező kiadók egyike. Ez pedig nagy valószínűség szerint behatárolja a zenekar által letett produkció minőségét. Ugyanis nem hiszem, hogy ez a hangzás szándékos, vagy pedig kifejezetten készakart munka eredménye. – Hiszen azt már az alsóban is tudja a kisiskolás, hogy ehhez a fajta zenéhez illik és kell is egy olyan hangzás, ami maga alá temeti az embert. – Ha már az ember amúgy is szórakozásból hallgat zenét, akkor szórakozzon is a pénzéért.
A dalokban így is kellő potenciál van. – Gondoljunk csak a kezdő The First Banner In The Fields Of Evil-re (erre az opusra még Nergalék is csettintgetnének). De itt hiába sorolnám egyre csak az intenzív ízzel rendelkező opusokat (Hellspawn, Diabolic, Revelation Of The Red Dragon), sajnos azt kell mondjam, hogy ez a produkció elcsúszott a hangzáson. Igazából a Hate vagy Behemoth próbatermi felvételei is jobb minőségűek, mint ez a stúdió album.
Sajnos az általam birtokolt promo anyag rengeteg más dolog mellett azt sem tűntette fel, hogy az egyes számokban ki vállalta magára „Paganini hegedűsének” szerepét. Mivel a szólók technikásak, ízesek.
Ezek után el sem tudom képzelni mekkora pusztítást végzett volna ez a zenekar akár egy Nuclear Blast méretű kiadó megfelelő háttérmunkájával, mert itt kérem nagyon jól megírt dalok vannak, csak sajnos csapnivaló stúdióhangzással. Bízom a csapatban és drukkolok nekik. Viszont hallani akarom ezeket a dalokat stúdióminőségben is!
Zene: 10
Hangzás: 5
Művészi munka: 8
Ergo, valamivel több, mint 7,5 ami nem rossz!
Ide a végére pedig annyit: A csapnivaló hangzás ellenére is szórakoztató anyag. Tipikusan egy olyan eset fül tanúi lehetünk, amikor tehetség van, pénz annál kevésbé. Az általam kivívott bizalom adott, ajánlom mindenkinek, akit a kicsit gyengébb minőség nem riaszt el.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.