Érdemes rendszeresen olvasni a Fémforgácsot! (Aki nem ért velem egyet, az olvastassa fel magának valakivel; aki igen, az folytassa nyugodtan a most végzett szemtornáját és bocsásson meg nekem ezért a mondatért.)
A kezdő axiómát alá is támasztom egy igaz történettel, habár meglehet, hogy nem is lenne szükséges.
Történt hajdanán, november közepén egy szép tavaszias estén, hogy családi akólomat elhagyván szokásos legelészésemet folytattam a metálvilág mezején, amikor egy ártatlannak tűnő hírvirágba haraptam. Az ismeretterjesztés tárgya, egy általam eddig nem csócsált csapat első egész korongos megjelenéséről szólt, hanganyaggal mellékelve. És mert jobban szeretek úgy olvasni, hogy közben a fülem is hadba van fogva, el is indítottam a lejátszást. Már akkor azt mondtam a kitartóan villódzó képernyőnek, hogy na, ez már döfi, de amikor visszakérődztem a falatokat és aprólékosabban forgatgattam a daldarabokat, már tudtam, hogy ez nem héjakút mácsonya, hanem bizony manna!
De ki is ez a titokzatos Absent Distance?
Két fiatal gitáros (Pencs Tamás és Matolcsi Péter) által, 2010-ben reményből, elszántságból és tehetségből életre keltett zenekar, ami kezdetben instrumentális, majd a fokozatos bővülésnek köszönhetően klasszikus felállású székesfehérvári csapattá formálódott. A lemez dalai pedig több mint két év faragás, csiszolás, leppelés, steppelés és stoppolás után alakultak a mai verziójukra. A felvételeket – az éneksávokat leszámítva – mind Tamás szobájában rögzítették a szomszédok és a közeli közért legnagyobb örömére. A keverésért és a mesterért is a két alapító tag volt a felelős, így a szemrehányás vagy éppen a dicsérő levéllel ellátott tálca sör is őket illeti. A borító és a fizikai megjelenés desingja egy amerikai fiatalember, Bryan Shepard nevéhez fűződik. A szövegeket Bencze Márton (Conan’s First Date frontembere) vetette először papírra, majd mikrofonba – egy kivételtől eltekintve, hiszen a nyitó dal Karlo Horvat szerzeménye.
Zeneileg nehezen megfogható lemez ez. A légiesen könnyű, de halálosan komor dark szőnyegen az ambient és a djent egymással karöltve próbálja a heavy mintákat uralni progresszív keretek között. A szövegek tudtunkra adása is kétrétű, az élesebb üvöltés/hörgés és a lassan hömpölygő darkos ének váltakozása teszi érdekessé, ahol a tisztán kiénekelt hangok olyan hosszan szólnak, hogy valószínűleg Márton egy levegővétellel képes lenne egy légvárat is megtölteni. Az egész produkció még az egyedi jelzőt is kiérdemli, mert rá lehet tűzni, akárcsak az úttörők tábortüzes jelvényét a síp vörös szalagja alá. Jól áll nekik a borongós hangulat, az elgondolkodtató dallamfolyam és a vadság ezoterikus elegye.
A lemez kísérteties hangok és egyre erősödő tibeti kürt-szerűség mellett húzza el a függönyt (régi színházak hangulatát idézve: gördíti el a vasat), hogy aztán ránk törhessenek a torzított gitárok vad riffjei, dallamai, a basszus magmáig lehangolt durrogása és az agresszív üvöltés, ami fokozatosan megy át dallamos éneklésbe. Ahol pedig az énekes kottáján már bátran elcsatangolnak minden irányba a konkvisztádor hangjegyek, ott a gitárok is némileg megnyugszanak, idővel akusztikusba váltanak. Itt már a basszus is bátran saját életet élve kószál a bejárhatatlan hangerdőben és a dob sem törekszik folyamatosan egyfajta ritmust szolgáltatni (mondjuk amúgy sem). A vokál szinte végig fellelhető, hol kisebb szerepet kap csak, hol kimondottan előtérbe helyeződve csillogtatja meg értékét. És a harmadik percnél belekezdenek a matekozásba! Finoman, nem tolakodóan, magamutogatóan, amolyan legelésző bika módjára rejtőzködően. Hamar vissza is térnek a vezérdallamhoz, teret engedve az ihletettségnek, amit az elszállós gitárfutam és a vokál szolgáltat. A végén még egy kis dobgép is betolja bakancsos cipőjét a metálzene záródó ajtórésébe, nem feltétlen szerencsés befejezést adva ezzel a dalnak.
A Goliath’s Brow keményebb fából faragódott csodás szoborrá. Ez már sokkal inkább a reáltananyagra épül, mint az Inhale, holott a leállós középrésze lágyabb, nyugodtabb, csendesebb. Az ének több helyen pszichedelikus, a verséknél pedig acsarkodó. A cinjátékot előbbre is keverhették volna, így egy kicsit kapirgálnia kell annak, aki szeretné jobban megfülelni értékeit. A szám végi Enyás á-á-á-zás szinte alig észrevehető elem, de nagyon örülök, hogy alkalmazták, mert roppantmód odaillik.
A Hyperwill Crisis ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta, közel azonos tempó, hangmagasság, érzelem. Azonban hangszereiken annyira máshogy varázsolnak, hogy engem egy egészen más ösvényre terelnek vele. Hagyom magam, nem sietek, nem keresek semmit. A belassulás itt pár lélegzetvételnyi csupán, a szaggatott tempók röpködnek, akár a lúdcsapatok kósza sora az őszi égbolton. Az utolsó perc pedig maga a katarzis, repülök velük én is, ordítom az egyetlen ismétlődő sort: „Fly away from me now!”
Akinek már túl sok a kitartott énekhang, a perforált riffdömping, az a Petrichorban barátra lelhet. Az akusztikus, instrumentális szerzemény az előző tételek higgadt pillanatait gyűjti egybe, kategorizálja, majd keveri össze és tárja elénk úgy, hogy már rá sem ismerhetünk az eredetére. De talán nem is akarunk, csak bezárt szemekkel figyeljük a gitárból áradó alázatot. A dobgép hangzását kicsit erősnek, tolakodónak érzem, nem elég selymes a dalhoz.
Itt el is hagyom a step by step módszerét, mint Kockásfülű nyúl reggel a kofferét, nem kisregényt akarok én készíteni, inkább kedvet szeretnék csiholni minden kedves olvasóban, hogy bátran tegyen egy próbát az Absent Distance-vel, mert megéri! Nagyon remélem, hogy nagyobb teret kapnak a srácok, mert a tehetségük nagyonis megvan a felső osztályba kerüléshez. Már csak egy masszív és folyamatosan bővülő rajongói bázis hiányzik. Soha nem mertem eddig jóslatokba bocsátkozni, de szerintem érdemes megjegyezni a banda nevét, fogjuk még hallani, lesznek még külföldi koncerteken főzenekar!
Tehát megismétlem: Absent Distance!
(Pencs Tamás: gitár, Matolcsi Péter: gitár Jakus Dávid: dob Halomhegyi Ádám: basszusgitár Bencze Márton: ének)
Végezetül álljon itt egy nóta a lemezről, amelyet azért választottam ki, mert jól összefogja mindazt, amit képviselnek a székesfehérvári srácok; egy pedig a karácsonyra kiadott The Tranquillity akusztikus EP-jükről (ami nem mellesleg ingyenesen letölthető!).
…függöny le, vastaps és jár a sör…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.