Szerencsére érik még az embert meglepetések!
Legutóbb a Chaos Inception bemutatkozó lemezét méltattam efféleképpen, ami akkoriban nagyon jól jött, adott egy löketet a death metál stílusnak, illetve abbéli hitemnek. Persze tudom, hogy ez nagyon szubjektív, mint maguk a recenziók is, de hát mit lehet tenni, objektív megítélésre nagyon kevés a lehetőség, és ha még valamilyen emberfeletti csoda folytán sikerülne is, ez nem is éppen a megfelelő csatorna a kinyilatkoztatásra.
A napokban kutattam az interneten, csak úgy céltalanul, amikor rátaláltam az alábbi videóra. Az csak hab a tortán, hogy a fiatal, 2009-ben Syphilis néven alakult francia zenekar nagyrészt grind-os szélvész témáit egy Ely nevezetű hölgy alapozza meg a dobok mögött, nem is akárhogyan, de a zenekar nagy magabiztossággal prezentálja a sok helyen nyakatekert témáit. Az egész előadás olyan egyszerű (értsd: mindennemű sallangtól mentes), ami legnagyobb pozitívumként hatott nálam, és egyhuzamban végig is néztem tavaly tavaszi fellépésük felvételét. Sajnos a minsőség nem éppen a legjobb, de ez őszintén szólva a kutyát sem érdekli ezek láttán/hallatán:
Syphilis néven elkészítettek két demót (Bamg Gang – 2009 és DeathFuckenMetal – 2010), amiket a Ride the Sickness (2010) lemez követett, majd jött a névváltoztatás, és előhozakodtak a Mythological Deviance albummal, amely már csak a lemez címéből adódóan is egy komolyabb indíttatású anyagról ad némi sejtelmet, és szerencsére nem kellett csalódni.
A hatásként a Cannibal Corpse, a Dying Fetus és az Origin zenekarokat megemlítő srácok a jelek szerint igen sokat tanultak ezektől a bandáktól. Tehetségükhöz kétség nem fér. Az alig több mint egy perces nagyszerűen kitalált neoklasszikus intró után kimutatja agyarait a vipera (Fangs of the Viper), ami könyörtelen darálásból áll. A hangzás talán elsőre furcsa lehet a napjainkban oly’ divatos, agyonpolírozott stúdiófelvételek mellett, de hamar meghallhatja a vájtfülű hallgató, hogy így is ugyanolyan brutális megszólalást lehet prezentálni, ha nem brutálisabbat, mint előbb említett társai. Az utómunkák sem lettek szerencsére agyonerőltetve, ami elsősorban a kiállásoknál, azon belül is a tompított részeknél köszön vissza az erősítő/hangláda búgó hangjaként. A dobok keverésénél azonban elkerülhetetlen volt a triggerelés, hogy egy efféle tömény masszából kihallatszon valami is belőle, de a kisdob hangzására talán még Nagaarum sem csóválná a fejét unottan. Egyszóval tömény, bivalyerős lett a sound, mindez – nem tudom, hogy a lehetőségeikhez képest vagy előre megfontolt szándékból – egy élő, lélegző, szerethető módon elkészítve.
Az olyan dalcímek, mint a Perversion in Pompeii, az Under the Sign of Celestial Legends, a The Infernal Kali vagy az Uku Pacha Rising (mely utóbbiban nagyon hatásos, erőteljes dallamos vokalizáslás is hallható) valóban érdekes dalszövegekre utalnak, de szövegfüzet és más forrás híján sajnos ezt nem tudom alátámasztani. Szóval marad a feltételezés, amit nálam a már oly’ sokszor dícsért zene meg is alapoz. A grind és klasszikus death metál témákon túl, autentikus hatások is felütik a fejüket, igaz csak nyomokban, de mindenképpen megemlíteném még a Nile munkásságát is, mintegy hatásként. Melodikus riffekkel sem szükölködik a Splice legénysége, de persze melo-death-ről szó sincs.
Nem is ragoznám tovább, itt van minden, lehet fülelni. A brutális zenék kedvelőinek nyugodt szívvel ajánlom ezt a szemtelenül fiatal francia kvintettet, mert amellett hogy nagyokat meghazudtoló módon művelik a zenélést, teszik mindezt önfényezés, hübrisz nélkül, amit példaértékűnek tartok, és nagyon remélem, hogy ez hosszú ideig így is marad.
Hallgassátok, töltsétek!
Mythological Deviance by Splice
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.