Atrox Trauma
Immobile

(szerzői • 2012)
Nagaarum
2013. március 21.
0
Pontszám
10

Azokat a kiadványokat szeretem a legjobban, amelyek feledtetik velem a hosszukat. Funeral doom esetén tehát nem tűnik fel, hogy másfél órás, thrash metal esetén pedig, hogy 30 perces. Nos a hazai Atrox Trauma úgy tálalja alánk ezt a thrash/death aknát két tételben, hogy a nyolc és fél perc olyan szintű kielégülést okoz, mint más csapatoknál egy egész lemez. A társaság a szokásos felállással működik, nevesítve: Török Imre – ének/gitár, Székely András – gitár, Bodrogi Tamás – basszus és Andruskó Kristóf – dob.
2008. márciusában született meg a kvartett Hódmezővásárhelyen. Az alapító magot Kristóf és Imre képezték. 2010-ben pedig Bódog Máté és Székely András csatlakozott. A basszer poszton 2011. májusában történt csere, ekkor Bodrogi Tamás áll a csatasorba.

Tavaly ferbuárban németországi és cseh állomásokon turnézik az Atrox Trauma. Majd pedig 2012. szeptember 8-9-én felrántják a gyulai No Silence stúdióban ezt a kétszámos promóanyagot.

Az első dalban érdekes negyedes-triolás váltásokat hallani, és egy bitang nagy szólót, valamint az egyharmadánál érdekes blackes tekerést.
Izomból átjön, hogy a két bárdista nem tegnap kezdte a pengetést. Ezt mondjuk általánosíthatjuk mind a négy tagra, mert a hangszerek kikezdhetetlen technikával vannak kezelve. Azonban a technika önmagában kevés lenne az én szórakoztatásomra… az elhangzott ötletek azok, amelyek szívemhez közelivé teszik a kiadványt.
A második dal hossza alapján azt hittem, hogy tempóban megfejeli az elsőt, és részben ez is történt. A lassú és a gyors részek egyensúlya hallható itt, valamint a rendhagyó – trendhagyó ötletek további felsorakoztatása.
A hangzás úgy oda lett ragasztva, ami a híres csapatoknál is megállná a helyét. Szépen elválik a bőgő a gitártól, és olyan atom fémcsengéssel zúdul elő a hangfalakból, ami már szinte fáj. Kíméletlen tehát a három pengetős hangszer összhangzása. Durva is, de nagyon tiszta, ami a thrash metalban határozottan előnyös.
Talán a dobot hagytam volna egy kicsit élőbbre, de ez már ízlés kérdése.
Remélem, hogy nemsokára hallhatom azt a 8-9 dalt is, ami állítólag már rögzítve van. Ez egy rejtett célzás volt a kiadók részére… Ó, most már nem rejtett… Sebaj… Adja ki valaki!

Meg abban is bízok, hogy ez a csapat ismertté válik még, mégha nem is pont az ilyen értékes zenei megnyilvánulások vannak hazánkban a porondon. De nem mondok semmit, mert majd megint én leszek a büdösbunkó. Meg gyanítom, hogy ismét jön az értetlenkedés, hogy mi ebben a death. Hát az, ami 😀
Miért adnék rá kevesebbet, mint 10?
Nanemá…
Aztán itt van-e, ezt hallgassa, akinek füle van:

Atrox Trauma-Immobile