A 2009-ben kikovácsolódott veronai ötös az első lemezükkel rendesen meglepett! No nem azért, mert az Interference állandó vendéggé nőtte ki magát cd lejátszóm lézerfényes otthonába, hanem mert olyan kettősséget tárt elém, amin nem bírok továbblépni, megemészteni, felfogni.
Az elektronikus zenével történő rockhajtás beoltása nem áll messze ízlésficamomtól, szeretek e nemesített fa gyümölcséről szedegetni, ám nem ez a kedvenc elfoglaltságom. Mert lehet nagyon eredetin és rettentő műanyagul is csinálni. Nos, a battyogó együttes (a seta magyarul amúgy selymet jelent) képes egy lemezen mindkettő példálozására.
Mindjárt itt a lemezt nyitó Interference. Nem tudom elképzelni, hogy milyen elgondolás vezette a fiatalokat ezen zajpütypürütty lemezre karcoltatására, de szerintem erősen közrejátszhatott a dologban a veronai napsütés túlontúl hosszú és erőteljes behatása a szintis, Alberto Rossetti fedetlen fejére. Az ebből, egy híradós jellegű átvezető narrálással felépülő Sid már visszaállítja a vérnyomásomat a mérhető tartományba. Pedig már kezdtem tárcsázni a mentőket.
Még nem említettem, de külön díjazom, hogy az egész lemezen anyanyelvükön énekelnek. Emiatt gondolom elsősorban nem a világhódító törekvéseiket kiáltották megafonba, hanem a hazai közönség között szeretnének rajongókat verbuválni. Pedig a lemez fele bátran kitehető a világzenei ABC játékosztályának pultjára. Nem fogják onnan a selejtraktárba küldlevelezni.
Visszatérve a másodikként feltüntetett, de valójában első dal meglehetősen egyszerű, de roppant hangulatos kezdésére olyan nevek ugrottak be (és később is még sokhelyütt), mint Duran Duran, Falco, Depeche Mode, Eros Ramazzotti, Jean Michel Jarre. A refrénnél érkezik csak meg a fém, és a torzított gitár nyektetése, de valahogy nem éreztem addig sem hiányukat. Luca Tosato végig erőteljesen énekel, egy cseppet sem nevezhetném poposnak az orgánumát, stílusát. Sőt, sokadik hallgatásnál már a gondolattal is eljátszottam, hogy éneke alá sokkal morózusabb zenét képzeltem el, és meglepett, hogy például egy Amon Amarth viking induló mennyire illene hozzá. Vagy csak túl élénk, színes a fantáziám. Talán csak azzal az egy kötekedéssel élhetek vele szemben, hogy túl sokszor használja a sorvégi kitartott hangok helyett a lassú legerjedést. Fűszernek bírom az ilyet, de ekkora töménységben már bekapcsol az önmegvédő mechanizmus, azaz ráéneklek és kitartom a hangokat! 🙂
A Lame Di Luce brit punk dobbal indít, ám olyan hangulat kapcsolódik hozzá, ami nem éppen a vidámság, anarchia, beteljesült szerelem (de finoman fogalmaztam) képét vetíti fülünk mozivásznára. A gitárszóló nincs agyontechnikázva, nem is lett a keverésnél előre tolva, ám nem is igényel a légritka dal több metálosítást. Korrekt, kiszámítható ipari termék.
A dalszerkezet teljesen sablonos, a rádióban 99,99%-ban csak ilyet hallani. Mégis sokszor visszatért nálam, mert pörgős ritmusa, dallamai szerető anyai kézként egyszerre dédelgetnek és nevelnek.
A La Follia melankolikus hangulata tökéletesen alá lett támasztva a lebegő gitárokkal, finom dobmunkával (Matteo Ortolanit illeti az elismerés), akusztikus pengetésekkel és simogató szintivel. Aztán a refrén után menetrend szerint érkező „szóló” szétprogozza az egészet. Kábé annyira illik oda, mint banki váróba a harisnyaárus. De még ezek ellenére is azt kell, hogy mondjam, remek dal!
Per Un Giorno in Più a következő elborulás címe. Itt a basszeros Rudy Boss Ferrarese kapja a főszerepet; lassú cammogása Manowaros messzeségbe tekint főleg a törzsi dob megidézése alatt, ám annyira olaszos a temperamentum, hogy még a süketek is kitapogathatják a hangfalak csizma alakját. Lorenzo Meuti gitárja itt van talán a leginkább torzítva, a szólója alatt pedig Chris Rea kevésbé híres dalai csengenek fülemben. Nem másolásról beszélek, hiszen önálló élete, lelke van a Seta zenéjének, de tudom, hogy a többszöri hallgatás képes az átfedések eltakarására. A refrén előtti gitártémát például már egyáltalán nem hallom Billy Talentesnek.
Romanza. Eredetileg nem akartam dalonkénti beszámolót írni, de most veszem csak észre, hogy mégis ezt teszem. Akkor viszont ennek így kell történnie. Tehát a Romanza. Ismét lassú a tempó, de ezúttal tengerparti tábortüzet körülülős. Amolyan csillagbámulós, múltba révedő, jövőt kereső. Eddig fel nem használt zenei megoldásként a szólógitár szinte végig játszik, viszi a figyelmet magával. Bravó!
Eddig úgy tűnik, mintha a bevezetőben említett kettős hatás helyett mindent szépnek és jónak találtam volna a lemezen. Az Istante keménykedéséig így is volt. Ez a nóta viszont a műanyag megoldásaival, erőltetetten agresszív hangulatával, amatőr gitárhangzásával jobban idegesít, mint a vasárnapi húslevesben a keddi virsli ihletettsége.
Az Indifferente sem hoz enyhülést, egy az egyben folytatja az előző nóta tévútját. Egyedül a szólójában iderittyentett 70-es évekbéli Omega hangulatot tudom félretenni magamnak. Nem túl sok ez, pláne ha hozzáveszem, hogy ha Gammapoliszra vágyok, akkor azt teszem fel!
A Clock már valamelyest jobban kapcsolható az ’A oldal’ remek dalaihoz, ám sikerült kifelejteni belőle a fantáziát. Lapos, mint az álmos ember tekintete.
Az Alibi viszont az előző ellentettje, azaz nem alibinóta! Remek középtempó és dallamvilág íródott bele, ’83-as Edda szintihangulattal, csak a szakszi hiányzik! Talán még a méltatlanul elfeledett Marathont tudnám hozzá megemlíteni. A verse alatti gitártémát nagyon ismerősnek találom, az egészen biztos, hogy valamilyen jó szándékú újrahasznosítás terméke.
A záró Syntesi hallgatásánál mindig le kellett tekernem a hangerőt, nehogy valaki meghallja, hogy ócska technót hallgatok. Ennyi azt hiszem elég is róla. Pfh…
A hangzás összességében remek, különösebben nem érdekel, hogy helyenként én egy kicsit máshová tettem volna a hangsúlyt.
Külön megemlítem még a borító készítőjét, ugyanis Frank Cianuro művészúr alkotásait eleve ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe! Ez a fotómunka a színeivel, formáival tökéletesen illeszkedik a lemez hangulatához, mondanivalójához. Keresve sem találtak volna jobbat! Pedig gondolom kerestek…
Amennyiben a második alkotás egységes színvonalú lesz, szerintem nem csak Olaszországból lesznek ’lájkolóik’!
Figyelemre érdemes!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.