A keleti szláv bandák közül való Lycanthropy nem a tétlenségével hívja fel magára a figyelmet. 2007-ben alakultak, és jelen korong a hetedik lemezük. Ebben szerintem semmi kirívó nincs a 21-ik században. Minden olyan zenész, aki vette a fáradtságot arra, hogy kitanuljon pár stúdiótrükköt, képes lehet erre. Egy-két kivételtől eltekintve, a lusta / tehetetlen szekcióból jönnek azok az arcok, akiknek nem tetszik a rendszer. Elcsépelt közhelyeim egyike, hogy manapság aki akar zenélni, az tud is. Csak az a bizonyos akaratfaktor hiányzik néha. De nem itt. Oleget már ismertem a The Konstellationből (időközben onnan kiszállt). A jelenleg Magyarországon orvosi tanulmányokat folytató dobos 2013. óta veri a bőröket a társaságban.
A kiadványon viszont még gépdobot hallunk, amit Gunner zenész – mindenes komponált meg. A másik arc Furious szaggatja a torkát és mókul az ambient témákkal. És akkor meg is érkeztünk az anyag fő erejéhez, a két stílus váltakozásához. Ügyesen van felosztva a lemez durva és betépett darabokra, ez így nagyon hatásos. Emellé a koncepció mellé a likantrópia, mint bandanév nagyon találó, hiszen tényleg úgy változik a zene itt, ahogy a fertőzött emberi lény is átfordul vérfarkasba öntudatlanul újra és újra.
A metalos részeknél hibbant gitárhang kitartások és tekerő dob óhajtja demonstrálni a farkas oldalt, míg az ambientek visszhangos énekeken (kántálás), suttogáson, szöszmötöléseken át vezetnek be minket az amnéziás emberi alak működésébe. A szövegek szintén megtámasztják ezt a koncepciót, megszállottság, farkas, „…homo homini lupus…”
Az énekekkel mondjuk túl sokat nem molyolt Furious, standard black károlás zajlik. Nem baj különösebben, hiszen a produktum többi része nagyon kidolgozott és vérpezsdítő, így nem hagyja nyugodni a fülünket – agyunkat.
Amennyiben kitűzött cél volt a vékonyabb dobhangzás, úgy rendben van, mivel minőség szempontjából simán átmegy, a humanizálás is okés kb. A többi hangszer is a helyén szólal meg, bár ez a műfaj nem emel túl magas korlátokat az átjutás elé.
Csupán azért áll meg a higanyszál hétfélnél, mert a lemez második felére úgy érzem egy kicsit, hogy a receptek a zenei szakácskönyv egy szűk fejezetéből lettek kölcsönvéve. Főleg a dobnál hallottam ezt, de itt van már Oleg, a feladat adott a dolgok rendbetételére. Még vártam volna valamit, amivel belémnyomja az anyagot a társaság – valamit, ami arra késztet hogy újra és újra meghallgassam.
Kicsit billegtem, hogy elég-e ennyi szöveg ide, de a benyomásaimat bőven elmondtam, minden egyéb szó csak rizsázás lenne.
<a href=”http://lycanthropy.bandcamp.com/album/totenkr-nze”>Totenkränze by Lycanthropy</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.